2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Agyonverhették a fiatal függőt

2017. augusztus 15., kedd 15:17, frissítve: kedd 16:13

A gyanú szerint agyonverték azt a kínai fiatalt, akit szülei egy olyan táborba küldtek, ahol az internetfüggőségről szoktatják le a fiatalokat. Az intézmény igazgatóját és a személyzet több tagját is őrizetbe vette a rendőrség.

Li Ao szülei szerint engedelmes gyerek volt, de a középiskola befejezése után internetfüggőség hatalmasodott el rajta. Semmi más hobbija nem volt, internetkávézókban üldögélt egész nap. Anyja nem tudta jobb belátásra bírni, ezért megkeresett egy olyan tábort, ahol internetfüggő gyermekeket gyógyítanak.

„A hírtől sokkos állapotba kerültem, a szívem romokban hevert. Amikor odament, még egészséges volt” – mondta az áldozat édesapja.

A táborban a pszichológusok mellett edzők foglalkoztak a fiatalokkal. Li Ao két napot töltött a táborban, amikor szüleit értesítették a fiú haláláról.

„A halottasházba mentünk, és azt láttuk, hogy gyermekem testét sérülések borítják. Szinte egész teste kék volt” – idézte fel az édesanya.

Az internetfüggőséget kezelő központ vezetőjét és több munkatársát is őrizetbe vették a hatóságok. A központot a hatóságok a vizsgálat idejére bezárták.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!