2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„A világháború utáni korszak egy óriása volt”

2017. július 1., szombat 22:17, frissítve: vasárnap 09:48

Eltemették Helmut Kohlt. A német egység kancellárja volt az első olyan politikus, akitől európai gyászszertartáson vettek búcsút. A ravatalnál Orbán Viktor is jelen volt. A magyar miniszterelnök nehezményezte, hogy a keresztény szó nem hangzott el a szertartáson, noha Helmut Kohl a német Kereszténydemokrata Unió, a CDU politikusa volt.

Helmut Kohl koporsóját a Rajnán szállították Speyer városába. A néhai német kancellár temetésén világszerte ismert politikusok vettek részt, Bill Clinton volt amerikai elnöktől Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnökön át a jelenlegi német kancellárig, Angela Merkelig. A koporsót ekkor már a német zászló borította.

„Krisztus azt mondta, én vagyok a feltámadás és az élet. A halál csak egy út egyik pontja, amit a feltámadásig be kell járnunk. Ugyanezen az úton jár most Helmut Kohl is, akit az út kezdetén itt, ebben a templomban kereszteltek meg” – mondta a szertartást vezető főpap.

A kereszténydemokrata politikus 1982 és 1998 között volt kancellár a CDU politikusaként. Hivatali idejére esett a berlini fal lebontása és a két Németország egyesítése. Az Európai Unió keleti bővítését is az érdemei közé sorolják. Ezért lett ő az első ember a világon, aki uniós temetést kapott. Tiszteletére az Európai Parlament üléstermében a német himnuszon kívül az örömódát is lejátszották, amely az EU himnusza. Koporsóját akkor az unió zászlaja borította.

„Egy hűséges baráttól veszek búcsút, aki éveken, évtizedeken keresztül szeretettel kísért. Itt most nem az Európai Bizottság elnöke beszél, hanem egy barát, akiből a bizottság elnöke lett. Helmut Kohllal a világháború utáni korszak egy óriása távozik közülünk, aki már élete során bevonult a történelemkönyvekbe, és mindig is ott lesz a helye. Olyan valaki volt, aki kontinensünk emlékműve lett, amely előtt német és európai koszorúkat helyezünk el” - mondta Jean-Claude Juncker, aki luxemburgi miniszterelnökként volt Helmut Kohl kollégája.

Bill Clinton arról beszélt, hogy a néhai kancellár mindig az együttműködést kereste. „Aludj jól, barátom. A legnagyobb ajándék, amit adtál, az a lecke, hogy az életben a legfontosabbak azok a dolgok, amiket a gyerekeinkre hagyhatunk. A szabadság, a béke, a biztonság, a jólét megteremtése és hogy kövessük az álmainkat” – mondta Clinton.

Noha a jelenlegi német kancellár Helmut Kohlnak köszönheti a politikai karrierjét, Angela Merkel szerepet vállalt Kohl megbuktatásában a CDU pártfinanszírozási botrányának idején. Kohl özvegye valószínűleg ezért szerette volna, ha férjét nem Angela Merkel méltatja, hanem Orbán Viktor, akivel kölcsönösen tisztelték egymást. Végül mégis Merkel emlékezett rá.

„Helmut Kohl egy korszakot testesít meg. Bel- és külpolitikájával olyan karókat vert le, amelyek mindmáig támaszt nyújtanak. Kancellári idejét sokéves gazdasági fellendülés jellemezte, de nem tévesztette szem elől a Németországon túli világot sem. Döntően részt vett annak a Németországnak és annak az Európának a megteremtésében, amelyben ma mi élünk” – mondta Angela Merkel.

Helmut Kohl 87 évesen halt meg. Az EU alapító atyáinak tartott Jacques Delors és Jean Monnet után ő a harmadik ember, aki megkapta a tiszteletbeli európai állampolgárságot.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!