2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

A V4-ek segítik az EU határainak megerősítését

Hír TV

2018. június 13., szerda 16:58, frissítve: szerda 18:44

Alakul az olasz-osztrák-német tengely az EU migrációs politikájának keményítésére. A július elsejétől kezdődő osztrák uniós elnökség fő célja, hogy a következő fél évben megerősítse Európa külső határait. Ebben segítségükre lesznek a témában úttörő Visegrádi Négyek.

Az osztrák kancellár Berlinben alapozta meg rövidesen elkezdődő soros elnökségét. Ausztria élére kíván állni az európai migrációs kérdés rendezésének. És ebben nagyobb tekintélyű partnert, mint a bevándorlásellenes új német belügyminiszter, nem is találhatott volna.

Meggyőződésünk szerint ki kell alakulnia a cselekvő államok tengelyének, akik készségesen felveszik a harcot az illegális bevándorlás ellen. A belügyminiszter úr személyében erős szövetségesünk van arra, hogy még az idén megerősítsük a Frontexet - jelentette ki Sebastian Kurz.

Az európai határvédelmi ügynökséghez személyi állományát felduzzasztanák, megnövelnék a költségvetését és szélesebb jogkörökkel ruháznák fel. Addig is két állam, Németország és Ausztria rendőröket küld Albániába a határ védelmére, miután minden jel szerint a balkáni útvonal lezárása után itt van kiépülőben az új migrációs útvonal.

Nemrég beszéltem telefonon az olasz belügyminiszterrel, ő azt szeretné, ha Róma, Bécs és Berlin belügyminiszteri szinten tartanak a jövőben egyeztetéseket a biztonság és a migráció ügyében. Én ezt támogatom - közölte Horst Seehofer, német belügyminiszter.

Ausztriában, Németországban és Olaszországban is kormányváltás, illetve átalakítás történt az elmúlt egy évben, mindhárom államban bevándorlásellenes erők kerültek dontéshozó pozícióba, így a V4-ek álláspontja hirtelen megerősítést kaphat a közelgő uniós csúcstalálkozón. Bár az olaszok éppen saját túlterheltségük miatt a menekültek automatikus és kötelező elosztását akarják.

Franciaország azt mondja, hogy cinikusok vagyunk. Hadd idézzek akkor számokat: az elmúlt fél évben Franciaország több mint 10 ezer migránst fordított vissza hozzánk. A 2015-ös elosztási egyezség értelmében 9,816 migránst kellett volna befogadniuk, de eddig csak 640-et vettek át - mondta az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini.

Az olasz külügyminisztérium ezért szerda reggel bekérette Franciaország olaszországi nagykövetét. A francia kormány ugyanis a hét elején élesen bírálta, hogy az olasz hatóságok nem engedték kikötni a Földközi-tengerből mintegy 700 menekültet kimentő hajót, az Aquariust. A bajbajutottakat végül a frissen beiktatott baloldali spanyol kormány vette át.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!