2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Külföld

A spanyol kormány a nemzetközi turizmus június végi újraindításában bízik

A spanyol kormány a nemzetközi turizmus június végi újraindításában bízik.

  • A spanyol kormány a nemzetközi turizmus június végi újraindításában bízik

José Luis Ábalos közlekedési miniszter egy hétfői televíziós interjúban azt mondta, "Nem engedélyezhetjük a külföldiek szabad mozgását, amíg a spanyol lakosságé korlátozott". Hozzátette, hogy a turisták fogadása akkortól lesz lehetséges, ha már a spanyolok is elhagyhatják a lakhelyük szerinti megyét.

A tárcavezető hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az országot egészségügyi szempontból is "vonzóvá" tegyék. A turizmusnak biztonságra, bizalomra van szüksége - jegyezte meg.

Spanyolországba csak a spanyol állampolgárok, az itt élő, érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező uniós állampolgárok, valamint a határon át naponta átjáró munkavállalók léphetnek be, eltekintve egyes rendkívüli indokolt esetektől.

A külföldről érkezőknek két hétre karanténba kell vonulniuk, kivéve az áru- és személyszállításban dolgozókat, illetve az ingázó munkavállalókat.

A korábbi öt helyett már 13 repülőtér fogad nemzetközi járatokat. A leszállást követően megmérik az utasok testhőmérsékletét, akiknek kérdőívet kell kitölteniük egészségi állapotukról.

Hétfőtől a szállodák, megkötésekkel ugyan, de nyitva lehetnek az ország területének 70 százalékán, ott, ahol a járványügyi korlátozások enyhítésének első fázisa már életbe lépett a tervezett négy, egyenként kéthetes fokozatból.

Nem tartozik közéjük a két legnagyobb és turisztikailag legforgalmasabb város, Madrid és Barcelona, ahol a legtöbben fertőződtek meg az új koronavírussal.

A spanyol szállodák és turisztikai szálláshelyek szövetsége (Cehat) szerint a hotelek többségét nem éri meg kinyitni addig, amíg nincsenek turisták.

Spanyolország 2019-ben a világ második leglátogatottabb országa volt, 83,7 millió külföldi turistát fogadott. A turizmusból származik a bruttó hazai termék (GDP) 12,3 százaléka. Az ágazat mintegy 2,5 millió embernek ad munkát.

A 47 millió lakosú dél-európai országban a SARS-CoV-2 nevű vírust több mint 231 ezer ember szervezetében mutatták ki, a világon az ötödik, Európában pedig a második legtöbb fertőzöttet itt szűrték ki.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!