2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Külföld

A sikerfilmek felét a Disney gyártja: közel 7 milliárdot kaszáltak idén

A Walt Disney Stúdió hétmilliárd dolláros (2000 milliárd forintos) globális jegybevétellel zárja az évet. Ez a második alkalom, hogy a filmstúdiónak sikerül átlépnie ezt a határt.

  • A sikerfilmek felét a Disney gyártja: közel 7 milliárdot kaszáltak idén

A Walt Disney Stúdió 2016-ban 7,6 milliárd dolláros (2158 milliárd forint) globális jegybevételt ért el. A vállalat közleménye szerint idén december 9-én lépték át a hétmilliárd dolláros határt. Ekkora bevétele egyetlen év alatt egyetlen más stúdiónak sem volt még.

A stúdió december 19-én kezdi forgalmazni a Mary Poppins visszatér című filmjét, ami szintén nagy kasszasikernek ígérkezik az év végén.

A több mint hétmilliárd dolláros bevételből csaknem 3 milliárd dollár (852 milliárd forint) az észak-amerikai mozikból származik, négymilliárd dollár (1136 milliárd forint) pedig a nemzetközi forgalmazásból.

Jelenleg a legnagyobb bevételű nyolc filmből négy származik a Disneytől. A Marvel Bosszúállók: Végtelen háború című szuperhősfilmje áll az élen: kétmilliárd dolláros (568 milliárd forintos) jegyeladásával globálisan és a nemzetközi piacon is vezeti a listát, az észak-amerikai piacon pedig a második.

A toplista második helyezettje szintén a Marveltől a Fekete Párduc című film 1.35 milliárd dolláros (383 milliárd forintos) jegyeladással, amely globálisan és nemzetközileg a második, de Észak-Amerikában az első lett.

A Pixar A hihetetlen család 2. című animációs filmje 608,6 millió dollárt (172 milliárd forintot) keresett Észak-Amerikában, amivel a legnagyobb bevételű animáció lett, globális 1,24 milliárd dolláros (352 milliárd dolláros) bevétele pedig minden idők 2. legnagyobb bevételű animációjává tette.

A Disney további nagy dobásai között szerepel A Hangya és a Darázs, a Solo: Egy Star Wars-történet, a Barátom, Róbert Gida és a Ralph lezúzza a netet is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!