2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

A nyugat segít Asia Bibin

Olaszország más nyugati országokkal közösen próbál segíteni a Pakisztánban istenkáromlás miatt elítélt, majd később felmentett keresztény nőnek, Asia Bibinek - mondta el kedden Matteo Salvini olasz belügyminiszter az RTL 102,5 olasz rádióadón.

  • A nyugat segít Asia Bibin

Dolgozunk az ügyön. Más nyugati országokkal együtt. De nagyon diszkrétnek és óvatosnak kell lennünk – fogalmazott Salvini.

Ászija Bibit 2010-ben ítélték kötél általi halálra, mert vádlói szerint gyümölcsszedés közben összeszólalkozott muszlim nőkkel, és istenkáromlást követett el. Jogvédők évek óta bírálják Pakisztánt az istenkáromlást büntető paragrafus miatt, amely alapján halálbüntetés is kiszabható. Az aktivisták szerint a törvénnyel könnyű visszaélni, és sokan a tárgyalást sem érik meg, mert előfordul, hogy meglincselik vagy meggyilkolják azokat, akiket istenkáromlás vádja ér. A törvény több pakisztáni bírálója is gyilkosság áldozata lett. Salvini szerint 2018-ban nem lehet megengedni, hogy valakinek az élete pusztán tanúvallomások alapján veszélybe kerüljön.

Ászija Bibit nyolc év után, a múlt héten bizonyíték hiányában felmentette a pakisztáni legfelsőbb bíróság, de saját biztonsága érdekében nem engedték szabadon, és az esetleges fellebbezés lezárultáig nem hagyhatja el az országot. Jogvédők szerint ez számára halálos ítélettel ér fel. Az asszony felmentését követően feldühödött iszlamisták országszerte erőszakos tiltakozásba kezdtek, és Ászija Bibi valamint az őt felmentő bírák meggyilkolására szólítottak fel

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!