London

A metró után az elővárosi járatok dolgozói léptek sztrájkba

NT, 2017. január 10., kedd 17:46, frissítve: kedd 17:46
Londoni metróvezetők után ezúttal az elővárosi járatokat üzemeltető vasúttársaság dolgozói léptek sztrájkba. A szakszervezet azért hirdetett munkabeszüntetést, mert a cég egy főre akarja csökkenteni a szerelvényeken szolgálatot teljesítő munkavállalók számát.

Nincs vége a londoni ingázók megpróbáltatásainak. Hétfőn a metróvezetők 24 órás munkabeszüntetése okozott káoszt az angol főváros közlekedésében. A forgalom nem mindenhol állt helyre kedd hajnalban, sokan órákkal a megszokott időpont kora hajnalban voltak kénytelenek útra kelni, hogy időben munkahelyükre jussanak, a pontos kezdést ugyanis sztrájktól függetlenül nagyon komolyan veszik a brit munkáltatók.

Kedden a Londont a déli országrésszel összekötő elővárosi vasút, a Southern Rail társaság alkalmazottjai léptek kétnapos sztrájkba.

„Bocsánatot kérek az utasoktól, akik kitartottak a hónapok óta tartó vita dacára is. A szakszervezet akciója nincs arányban a tervezett változtatásokkal összehasonlítva. Senki sem veszíti el az állását a vasútnál, de az utasok mindennap azt mondják, hogy a munkahelyük veszélyben van” – mondta Angie Doll, a Southern Rail személyszállítási igazgatója.

A sztrájk miatt megszűnt a London belvárosa és a gatwicki repülőtér közötti vasúti összeköttetés, de Brightonba sem indulnak vonatok. A munkavállalók az ellen tiltakoznak, hogy a cég egy személyre csökkentené a személyzetet, és az ajtók nyitásának és becsukásának a feladatát a vezető venné át. Nagy-Britanniában a 90-es években privatizáltak a vasutat, az újítások ellen a szakszervezetek rendszeresen sztrájkkal tiltakoznak.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása