2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

„A magyar népszavazás csak a jövőbeni döntésekre vonatkozik”

2016. szeptember 28., szerda 20:18, frissítve: szerda 22:06

A magyar kvótanépszavazás csak a jövőbeli EU-s döntésekre vonatkozhat, a már elfogadott határozatok továbbra is érvényesek – jelentette ki a migrációs ügyekért felelős uniós biztos, hozzátéve: az Európai Bizottság nem tartja aggályosnak, hogy egy tagállamban népszavazást tartanak, ez olyasmi, ami az érintett ország állampolgárait érinti.

Nagyon sok eredményt ért el az Európai Unió a menekültválság kezelése terén az elmúlt egy évben, de még bőven van tennivaló – így összegezte a jelenlegi helyzetet a migrációért felelős uniós biztos. Dimitrisz Avramopulosz szerint az egyik legfontosabb feladat, hogy az olasz és görög táborokból felgyorsítsák a menekültek szétosztását a tavaly elfogadott kötelező kvóta alapján. A jelenlegi adatok szerint a 160 ezer menekült közül eddig kevesebb mint 6 ezret helyeztek át. Megvizsgálták a görögök határellenőrzését és menekültügyi rendszerét is, és arra jutottak, Görögország még mindig nem alkalmas a rajta korábban áthaladt menekültek visszafogadására.

„Ennél sokkal többre van szükség, még mielőtt egyáltalán megfontolhatnánk a dublini transzferek fokozatos visszaállítását. Nem szabad, hogy később fenntarthatatlan nehézségekkel, vállalhatatlan terhekkel nézzen szembe Görögország” – mondta Avramopulosz.

Mindez azt jelenti, hogy azokat a migránsokat, akiket a nyugat-európai országok vissza szeretnének küldeni Magyarországra, a magyar kormány nem küldheti tovább Görögországba.

A biztos beszélt a vasárnapi magyarországi népszavazásról is. „Értelmezésünk szerint a magyar népszavazás jövőben meghozandó döntésekre vonatkozik. Megismétlem: jövőbeni döntésekre vonatkozik. A már elfogadott döntések, ahogy elfogadták a tagállamok, és ahogy szerepel a szerződésekben is, továbbra is megmaradnak” – jelentette ki Avramopulosz. Hozzátette: ha kell, jogi eszközökkel szereznek érvényt az uniós döntéseknek.

Jelenleg Görögországban mintegy 60 ezer, Olaszországban pedig 160 ezer migráns van befogadótáborokban – viszont a görög szigetekre már csak átlagosan 85 ember érkezik naponta Törökország felől, szemben a korábbi napi 1700-zal.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!