2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

A brazil elnök engedélyezte, hogy a katonaság is közreműködjön a tüzek megfékezésében

A nemzetközi nyomás hatására Brazília elnöke engedélyezte, hogy a hadsereg is közreműködjön az amazóniai esőerdőtüzek megfékezésében. A környezetvédelmi szervezetek szerint az elnök a felelős az Amazonasban tomboló tüzekért.

  • A brazil elnök engedélyezte, hogy a katonaság is közreműködjön a tüzek megfékezésében

Boeing Super Tankereket is bevetnek, hogy megfékezzék az amazonasi erdőtüzeket. Az oltást folyamatosan végzik, de még mindig több mint 2500 helyen csapnak fel a lángok. A Föld tüdejének is nevezett esőerdőben idén már 72 ezer tűzesetet észleltek, ami 84 százalékkal több, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

A brazil elnök először az időjárást okolta. Majd azt mondta: a környezetvédő civil szervezetetek a felelősek az erdőtüzekért. Az NGO-k szerint azonban Bolsonaro államfő bátorította a fakitermelőket és a földműveseket, hogy irtsák az őserdőt, hogy így hozzanak létre még több legelőt.

A brazil államfő először azt hangoztatta, hogy országa képtelen egyedül megküzdeni a pusztító lángokkal, majd azokat az államokkal bírálta amelyek próbáltak segítséget nyújtani.

Nekem úgy tűnik, hogy a civil szervezetek gyújthatták fel az Amazonast. Ők voltak azok, akik pénzt kértek, mivel a kormány csökkentette a támogatásukat. Kell nekik a pénz - mondta az elnök.

A német kancellár, a brit kormányfő, a francia elnök is aggodalmának adott hangot és az Amazonas kiirtását támogató brazil államfő megállítását szorgalmazta. Emmanuel Macron leszögezte: Bolsonaro hozzáállása veszélybe sodorja az Európai Unió és a Dél–amerikai Közös Piac közötti szabadkereskedelmi egyezmény elfogadását. Hozzátette: ha szükséges megvétózza a megállapodást. Finnország pedig azt javasolta, hogy vezessenek be embargót a brazil húsimportra.

Az Európai Bizottság aggódik. Az Amazonas a világ egyik legnagyobb esőerdője. Üdvözöljük a francia elnök azon döntését, hogy napirendre tűzi a problémát a G7 csúcson. Valóban vészhelyzet alakult ki. Folyamatosan kapcsolatban állunk a brazil és a bolíviai hatóságokkal. Bármilyen segítséget megadunk - hangsúlyozta az Európai Bizottság szóvivője.

A brazil elnök először visszautasította a segítséget, azonban a nemzetközi nyomás hatására engedélyezte, hogy a hadsereg is részt vegyen az amazóniai esőerdőtüzek megfékezésében. Brazília-szerte több ezren vonultak utcára, hogy Bolsonaro lemondását követeljék.

Azért vagyunk itt, hogy harcoljunk a legfontosabb őserdő elpusztítása ellen. Azonban az őserdő mellett az őslakosok védelme és támogatása is fontos - nyilatkozta egy brazil férfi.

Mexikóban is a brazil elnök ellen emelték fel a szavukat a helyiek.

Az elnök az Amazonas összes erőforrását, kincsét a Mezőgazdasági Minisztérium kezébe adta. Mi a baj ezzel? Eltelt egy év és jönnek az erdőtüzek, a kormányt még sem érdekli. Az egyedüli bűnös az államfő - mondta az egyik tüntető.

Az amazonasi esőerdő a legnagyobb a világon. Létfontosságú a szén-dioxid elnyelésében, ezáltal lassítja a globális felmelegedést. Hozzávetőleg egymillió őslakos és hárommillió növény- és állatfajta él a vidéken.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!