Miután Brochand a migrációs kérdések egyik legkövetkezetesebb szakértője, nem véletlen, hogy a „Le Figaro" ismét riportot készített az egykori csúcsdiplomatával, aki egyébként ritkán szólal meg.
Az Origo közlése szerint a mostani riport kérdései alapvetően a Gérald Darmanin belügyminiszter által előterjesztett (gyengekezű) bevándorlási törvényjavaslattal foglalkoznak, ami Brochand szerint egyáltalán nem fogja megoldani a francia nemzet számára létfontosságú migrációs kihívást.
Pierre Brochand szerint Darmanin új törvényjavaslat egyelőre nem tűnik másnak, mint „a 29 korábbi törvényjavaslat folytatása, ugyanazon ellentmondás mentén: egyszerre akar puhítani és szigorítani."
„Mindig ugyanazt a bűnt követjük el: mivel nem vagyunk hajlandóak megérteni, hogy a migránshullámokat a nemzetek felett álló szerződések és a nemzetközi joggyakorlat alakítja; állandó belső jogi megoldásokat keresünk, azaz kizárólag adminisztratív irányításra szorítkozunk, ami azt a benyomást kelti, hogy a probléma megoldódott, pedig nem"
- jelentette ki.
Íme, Brochand 7 pontból álló javaslata:
- Terjesszük „urbi et orbi" üzenetként (pápai áldásként), okostelefonokon keresztül, hogy Franciaország többé nem lesz befogadó ország.
- Erősítsük meg ezt azzal, hogy a legális bevándorlást - ezt az elfelejtett tényezőt - a legegyszerűbb formájára csökkentjük, mert ez a legmasszívabb, és a befolyásolási lehetőségünk azonnali.
- Vissza kell szerezni azt a mozgásteret, amit a Legfelsőbb Bíróság döntései miatt elvesztettünk. Ennek érdekében tárgyaljuk újra és ha kell, mondjuk fel az olyan elavult szerződéseket, mint az Emberi Jogok Európai Egyezménye, a Genfi Menekültügyi Egyezmény vagy a schengeni megállapodások, mert ezek képtelenek megvédeni bennünket.
- Franciaországot a vonzás pólusából annak ellenkezőjévé kell alakítani. Ennek érdekében először is, büntessük a csalást azáltal, hogy örökre megtiltjuk (az illegális migránsok) legalizálását, de még inkább azt kell betiltani, hogy menedékjog iránti kérelmet adhassanak be Franciaországban. Ezen kívül tagadjunk meg minden nem járulékalapú juttatást a külföldieknek (beleértve a lakhatást is), és mindenféle támogatást az illegális bevándorlóknak.
- Bánjunk úgy a küldő országokkal, ahogyan ők bánnak velünk, azáltal, hogy a jelenleg veszélyeztetett országoknak kiadott vízumokat, beleértve a diákvízumokat is harmincadoljuk.
- Jogi úton szűkítsük a bevándorlást egyébként is generáló diaszpórákat. Ennek érdekében csökkentsük a tartózkodási engedélyek számát és időtartamát, és tegyük alapelvvé, bizonyos kivételekkel, hogy nem újítjuk meg azokat.
- Térjünk vissza a (francia) gyermekszületéseket támogató politikához, anélkül, hogy aggódnánk amiatt, hogy mit fognak mondani az emberek. A magam részéről ragaszkodnék a családi pótlék nagyon erőteljes, három gyermekre korlátozott emeléséhez. (Vagyis, három francia gyermek születése esetén drasztikusan meg kell emelni a családi pótlékot.)
A teljes cikk IDE kattintva olvasható
Borítókép: Shutterstock