2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar ráadás 00:05

Császár még nem tett olyat, mint Akihito

2017. május 20., szombat 11:25, frissítve: szombat 11:43

Lemondhat trónjáról a japán császár. A 83 éves Akihito, kora és megrendült egészségi állapota miatt döntött úgy, hogy átadja a hatalmat, mivel azonban erre a szigetország történelmében eddig nem volt példa, a kormánynak és a parlamentnek kellett jóváhagynia az erre lehetőséget adó törvénymódosítást.

Elhárult a politikai akadály a japán császár lemondása elől, miután a tokiói kormány elfogadta az erről szóló törvénymódosítást.

„A kormány alaposan megfontolta a vitára bocsátott lehetőségeket, és figyelembe vette a szakértői tanács javaslatait is. Ezek alapján benyújtottuk a császári ház törvényének kiegészítését, amit a kormány a mai napon elfogadott” – közölte a japán kormányszóvivő.

A kiegészítésre azért volt szükség, mert korábban soha nem volt arra példa, hogy egy császár önként átadja a trónját. Ennek megfelelően a módosítás is egyszeri alkalomra érvényes, név szerint Akihito császárra értelmezték.

„A törvényt úgy alkották meg, hogy a lemondás nem okoz majd semmilyen feszültséget. Kimondja, hogy a császár maga jelentette be lemondási szándékát idős kora miatt, és az is benne van, hogy a nép ezt elfogadja. Kimondja azt is, hogy a koronaherceg az, aki elég tapasztalt és felkészült ahhoz, hogy átvegye a császár feladatait” – fejtette ki egy japán történész.

A 83 éves császár tavaly jelentette be, hogy idős kora és megrendült egészsége miatt már nem képes maradéktalanul ellátni az uralkodói szerepét, ami a szigetország esetében már csak formális hatalom. Japánban a császár a nemzeti egység jelképe, de a hagyományoknak megfelelően tőle kapják meg hivatalos kinevezésüket a kormány tagjai is. Utódja legidősebb fia, az 57 éves Naruhito koronaherceg lesz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!