2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Róma - Cinecitta magyarul

Következik:

Híradó 12:00

Döntött az Ab is: nem titkolózhat a jegybank

,

2016. március 31., csütörtök 16:08, frissítve: csütörtök 19:21

Nem titkolhatja el a jegybank az alapítványainak pénzügyeit, mivel közpénzről van szó – az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta az MNB-törvény módosítását.

A jogszabályt a köztársasági elnök küldte meg a testülethez normakontrollra.

Az Ab ugyanakkor a postatörvény ügyében elutasította az államfői kifogást, Áder Jánosnak a törvényt alá kell írnia. A köztársasági elnök vétója szerint sérül a jogállam és a jogbiztonság, ha a postára vonatkozó, korábban indult közérdekű adatigénylési perek során az időközben elfogadott új szabályokat kell alkalmazni.

Lázár János sikerként értékelte, hogy átment az Alkotmánybíróságon a postatörvény módosítása, a kancelláriaminiszter szerint a döntés azt jelenti, hogy vannak olyan esetek, amikor az állam üzleti érdeke előbbre való, mint a nyilvános információhoz való jog. A jegybanktörvény módosításáról szólva azt mondta: a parlamentnek meg kell vizsgálnia, hogyan lehet a kérdést alkotmányos keretek között rendezni.

„Meggyőződésem szerint hosszú idő után eldöntik azt a vitát, hogy hol a határ az állam üzleti információi és a nyilvánosság érdeke között. A nemzeti bank esetében pedig a parlamentnek meg kell vizsgálnia a lehetőséget, hogy alkotmányos keretek között a nemzeti banknak lehet-e ilyen típusú szabályozást biztosítani, avagy sem. Az a kérdés, hogy az ítélet meghozatala, illetve szöveges indokolása hagyott-e erre bármilyen lehetőséget” – mondta a kancelláriaminiszter.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!