2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Nyomásgyakorlás: üresek az iskolai folyosók

2016. április 20., szerda 12:09, frissítve: péntek 08:23

Egész nap sztrájkolnak ma a pedagógusok, sok szülő azzal támogatja őket, hogy be sem vitte az iskolába a gyermekét. Az ágazatban húsz éve volt legutóbb ilyen léptékű nyomásgyakorlás. A diákok felügyeletéről egyébként valamennyi közoktatási intézménynek gondoskodnia kell. A munkabeszüntetéssel egyebek mellett a tanárok kötelező óraszámának csökkentését, a minőségi munka külön díjazását és a pedagógiai asszisztensek fizetésének emelését követelik.

Üresek a folyosók a budapesti Szent László Gimnáziumban. A 70 fős tantestületből mindössze hárman jelezték, hogy órát tartanának. A sztrájkolók egyebek mellett az iskolákat fenntartó állami központ átszervezését, a tanárok kötelező óraszámának és a diákok terhelésének csökkentését, a pedagógiai asszisztensek fizetésének emelését és a minőségi munka külön díjazását követelik.

„Rengeteg olyan pont van, amit meg kellene oldani az oktatással kapcsolatban, és azt bizonyította az elmúlt néhány év, hogy kéréseink visszapattannak, úgyhogy azt gondolom, hogy sajnos elérkezett az az idő, hogy a legerősebb nyomásgyakorlást kellett választani, a sztrájkot” – nyilatkozta Tóth Viktor, a Szent László Gimnázium tanára.

Húsz éve nem került sor ilyen léptékű sztrájkra
Több helyszínről kapcsoltuk tudósítóinkat a délelőtt folyamán >>>

Van olyan tanár is, aki a sztrájk ellenére megtartotta óráit, bár egyetért a követelésekkel, nem tartja célravezetőnek a munkabeszüntetést. „Nagyon sok mindenben nem értek egyet a kormány oktatáspolitikájával, sok dolog nem tetszik, sok dolgon változtatnék. Az egész kompetenciamérési rendszer, minősítési rendszer megalázó számomra is. De ez még nem ok arra, hogy beszüntessem a munkát” – vélekedett Hegedűs Anna olasz-, erkölcstan- és hittantanár.

Máshol teljes intézmények álltak le, egy pécsi iskolában előre jelezték, hogy szerdán teljesen elmarad a tanítás. A szülők csak azokat a gyerekeket vitték iskolába, ahol a felügyeletet másképp nem tudták megoldani. „Azt adtuk ki a diákoknak, hogy nem lesz ma tanítás, tehát lehetőség szerint mindenki maradjon ma otthon, a szülőket megkértük a felügyeletre, tehát csak ügyelet lesz” – tájékoztatott Nagy Erzsébet, a pécsi PDSZ ügyvivője.

A diákok is támogatták tanáraikat. A fővárosi Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanulói például pikniket szerveztek, az iskola névadójának szobrára pedig kockás inget adtak. „Gyakorlatilag az a célunk, hogy egy olyan oktatási rendszer jöjjön létre, amely felkészít minket a 21. századi élet kihívásaira. Ez azt jelenti, hogy olyan ismereteket tanuljunk az iskolában, nyelvtudás, digitális írástudás, amelyeket ténylegesen tudunk hasznosítani. Ez egy olyan felgyorsult világ, amely folyamatosan változik, és az információk folyamatosan elérhetőek. Meg kell tudnunk tanulni őket hasznosítani és összefüggésekben gondolkozni” – mondta Gyetvai Tibor diák, a program szervezője.

A szegedi Radnóti gimnázium tanulói performansszal álltak ki a pedagógusok mellett.

Nemcsak a diákok, a több érdekképviselet is kifejezte szolidaritását a tanárokkal. A Magyar Szakszervezeti Szövetség Budapesten forgalomlassító demonstrációval támogatta a pedagógussztrájkot. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szerint a kormány kihagyja a szakmai szervezeteket a fontos egyeztetésekből. „A közszolgálatok szinte minden területére ezt el lehet mondani, hogy nem a szakmai, szakszervezeti egyeztetések vannak, hatástanulmányok nem készülnek. A politika dönt a fejünk fölött, és átalakít hatalmas rendszereket, jogszabályokat, szociális segélyezési megoldásokat és mindent a szakma nélkül” – közölte Földiák Andráse elnök.

Legutóbb 1995-ben volt hasonló léptékű demonstrációja a tanároknak, akikhez a pedagógiai asszisztensek is csatlakoztak.

Szolidaritási találkozó

A Közszféra Szakszervezeteinek Szövetsége délben szolidaritási találkozót tartott Eötvös József egykori kultuszminiszter budapesti szobránál. Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnök a helyszínen arról beszélt, hogy szerint szakmai felkelés zajlik ma Magyarországon. A SZEF a bölcsődei dolgozókért is demonstrált, a pedagógusi életpályamodell kiterjesztését szeretnék a középfokú végzettséggel rendelkező bölcsődei kisgyermeknevelőkre, továbbá béremelést követelnek, valamint a szociális ágazatokat érintő rendszeres konzultációkat sürgettek.

Nemcsak a tanárok, hanem a pedagógiai asszisztensek jelentős többsége sem dolgozik ma. Ők leginkább béremelést akarnak. A fővárosi Hartyán–Árendás Összevont Óvodában sem volt ma gyerekzsivaj, az ide járó 170 gyermek közül csupán hétnek a szülője kérte a felügyeletet. A negyvenhárom dolgozó közül huszonkilencen sztrájkoltak. „Mi szintén szolidaritásból a pedagógusok, a technikai dolgozók miatt sztrájkolunk – közölte az óvodavezető. – Nyolc éve nem történt a technikai dolgozók körében béremelés, s őket szeretnénk támogatni a mai nappal” – tette hozzá Balogh Ildikó.

A csaknem hetven szegedi óvodából háromban hirdettek sztrájkot, a bölcsődék azonban mindenhol zárva maradtak a városban – a szülőket jó előre tájékoztatták az érintett intézmények, számolt be munkatársunk délben.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!