2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Néhány óra, és eldől a britek sorsa

2017. június 8., csütörtök 15:23, frissítve: csütörtök 23:55

Előre hozott választást tartanak az Egyesült Királyságban. A konzervatív kormány az uniós kilépésről szóló tárgyalásokra szeretne erősebb felhatalmazást kapni a választóktól, ám a terrortámadások növelték Theresa May bírálóinak számát. Az első felmérések még nagyarányú konzervatív győzelmet vetítettek előre, de az elmúlt hetekben az abszolút többség megszerzése is kérdésessé vált a Konzervatív Párt számára.

Választás a terror árnyékában. A kelet-londoni Ilford egyik utcájában az elhárítás tisztjei újabb három embert vettek őrizetbe a szombat esti merénylet után. Egyiket kábítószerrel való visszaélés miatt állították elő, a másik kettőt pedig terrortámadás előkészítése gyanújával. A rendőrség csütörtök reggelig tizenhét személyt állított elő a londoni merényletekkel összefüggésben, többségüket vádemelés nélkül elengedték.

A hétvégi gázolásos késeléses merényletet három iszlamista követte el. Egy bérelt teherautóval a tömegbe hajtottak a London hídon, majd a közeli bárokban, éttermekben embereket késeltek meg. A kiérkező rendőrök lőtték le őket. Erről öt nappal később tették közzé a biztonsági kamera felvételét, illetve egy amatőr videót.

A híd és a Borough High Street forgalmát szerdán megnyitották, de új biztonsági korlátozásokat építettek ki, a piac pedig továbbra is zárva tart.

A manchesteri és a londoni terrortámadás meghatározta a választási kampány hajráját. Mivel a támadókat ismerték a hatóságok, a merényletek az eddig népszerű Theresa May kormányfő bírálóinak számát növelték. A rendőrségnél ugyanis az ő belügyminisztersége idején kezdték meg a leépítést: hét év alatt huszonegyezer rendőrt bocsátottak el. A hatóságok most az emberhiánnyal is indokolják, hogy nem tudnak minden terroristagyanús személy nyomába eredni.

Az előre hozott parlamenti választás végeredményét az is meghatározhatja, hogy May kihívója, az ellenzéki munkáspárt vezetője mennyire tudja mozgósítani az embereket.

„Nagyon köszönöm mindenkinek, aki eljött ide. Ez a demokráciánk nagy napja, épp most voksoltam. Igazán büszke vagyok a kampányunkra. Nagyon köszönöm!” – mondta Jeremy Corbyn, miután leadta a szavazatát.

Az elemzők szerint az is nagy tétje a választásnak, hogy ki és mekkora parlamenti felhatalmazással vezeti majd az unióból való kilépésről szóló tárgyalásokat.

„Azt láttuk az előre hozott választás bejelentése után egyből, hogy a font felértékelődött. Ennek az volt az oka, hogy a piac a Konzervatív Párt többségének növekedését várta. Ez ugyanis lehetőséget adna Theresa Maynek, hogy lecsöndesítse pártja euroszkeptikus táborát, amely kemény brexitet akar, és természetesen egyezséget szeretne kötni a függetlenségi pártiakkal, akik jelentősen hozzájárultak, hogy népszavazást tartottunk a kérdésben. May szabadabb kezet kapna egy lágyabb kilépés elérésére. A piacoknak ez tetszik, mert a kevesebb beavatkozás a kereskedelembe nagyobb növekedést jelent” – mondta a Centre for Economics and Business Research (CEBR) tanácsadó cég vezető gazdasági tanácsadója, Vicky Pryce.

A választás egyfordulós, és az egyéni választókerületekben dől el, ahol a győztes mindent visz elve érvényesül, vagyis a legtöbb szavazatot szerző jelölt jut mandátumhoz. A negyvenezer szavazókört iskolákban, közösségi házakban rendezték be, megerősített rendőri védelem mellett.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!