2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Bayer show 13:00

Az olasz hatóságok a baleset minden túlélőjét kihallgatják

2017. január 21., szombat 23:58, frissítve: kedd 12:42

Vasárnap több embert is hazaszállíthatnak az olaszországi buszbaleset sérültjei közül. A tragédiának tizenhat magyar áldozata van, de ketten még mindig életveszélyben vannak. Egy budapesti diákcsoportot szállított a jármű, ami péntek éjfél körül egy felüljárónak ütközött Verona és Velence között az autópályán. A baleset okát még vizsgálják, a veronai államügyészség nyomozást indított. Az olasz hatóságok a baleset minden túlélőjét kihallgatják. Hétfőre nemzeti gyásznapot rendeltek el.

„Különböző állapotban lévő sérültek kerültek kórházba. Most elsősorban a rokonokat, családtagokat próbáljuk nyugtatni és segíteni nekik. Az áldozatok többsége tizenéves fiatal, de ennél többet nem közölhetünk, amíg az áldozatok azonosítása véget nem ért. Erre jogszabály vonatkozik. Annyi biztos, hogy a csoport egy hegyi üdülésből tartott hazafelé” – közölte Cinzia Ricciardi, a tartományi autópálya rendőrség parancsnoka.

A Hír TV tudósítója szerint folyamatosak a kihallgatások az ügyben, a diákok családjukkal csak ezek lezárulta után hagyhatják el majd a szállodát. Közben a sérülteket magyar orvosok látják el. „Itt van az Országos Mentőszolgálat több munkatársa, így Győrfi Pál, illetve orvosigazgatók is a helyszínen, akik személyesen látják el a könnyebb sérülteket […] a szálloda aulájában alakítottak ki egy szobát, ahol kvázi rendelés folyik” – számolt be Usztics Anna tudósító.

A helyszínre érkezett a terézvárosi polgármester is, ugyanis a balesetet szenvedett buszon a VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai utaztak. „Nagyon sokan már éjszaka útnak indultak, és a reggeli órákban megérkeztek. A szülők egy másik része természetesen később, ahogy értesültek róla, úgy jöttek. Ezúton is szeretném az olasz hatóságoknak is megköszönni azt az áldozatos és a jelen pillanatban is folyó munkát, amit folytatnak” – nyilatkozta Hassay Zsófia.

Négy súlyos sérültet akár már vasárnap hazaszállíthatnak.

Bejelentkezés 20 órakor a buszbaleset helyszínéről:

Bejelentkezés 22 órakor a könnyebb sérülteket elszállásoló veronai szállodától:

Mint arról korábban beszámoltunk, a belvárosi gimnáziumnál egész nap gyűltek a mécsesek, este a Balog Zoltán emberminiszter is lerótta kegyeletét.

„Az együttérzésen túl az a feladatunk, hogy a mentés, a mentőszolgálat munkája a lehető legjobb színvonalon és leghatékonyabban történjen. Ezért a helyszínre utazott az OMSZ főigazgatójának vezetésével egy csapat, akiknek a másodlagos ellátás a dolguk. Tehát az, hogy akik hazajöhetnek, minél előbb haza tudjanak jönni. A magyar állam ennek a költségeit természetesen vállalja. Már megérkeztek oda a magyar mentősök, és most körbejárják a kórházakat, azt a szállodát, ahova a könnyebb sérülteket elküldték, hogy pontos képünk legyen arról, hogy ki az, aki hazahozható. Ki hogyan, autóval, repülőgéppel vagy más módon” – tette hozzá Balog Zoltán tárcavezető.

Fotó: Marjai János / MTI

Hétfőre a tragédia miatt nemzeti gyászt rendelt el a miniszterelnök.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!