2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Gazdaság

Új kizárólagos örököse lett a Szerencsi Csokoládé gyártásának

Egy multinacionális vállalat adta át a védjegyet egy magyar cégnek. Az agrárminiszter történelmi jelentőségűnek nevezte a védjegy átruházását.

  • Új kizárólagos örököse lett a Szerencsi Csokoládé gyártásának

A Szerencsi Csokoládégyár Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt. néven 1923-ban kezdte meg működését. Kezdetben főzőcsokoládét, kakaót, és táblás csokoládét készítettek. Később cukorkát, tejkaramellát, és bonbonokat is előállítottak. A gyárat 1948-ban államosították, 1991-ben pedig megvásárolta a Nestlé, ami regionális kávé- és kakaóitalpor gyártó központtá alakította.

A Szerencsi Bonbon Kft. 1996-ban kezdett el párhuzamosan működni a multinacionális vállalattal. A magyar cég a csokoládégyár hagyományait vitte tovább részben a Nestlé telephelyén.

„Én azt gondolom, hogyha egy multinacionális vállalat a kisebb cégekkel is együtt működik, az, hogy a gazdaságot megfelelő módon tudja támogatni, az nagyon fontos. A Nestlé minden országban, ahol jelen van, ezt mindenképpen előtérbe helyezi. Szerencs egy olyan település, ahol ez egy nagyon jó példát is tud mutatni mindenkinek” – nyilatkozta Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője.

Hogy a szerencsi csokoládégyártás hagyományai fennmaradjanak, és tovább fejlődjenek, ezért a Nestlé a tulajdonában lévő védjegy használatát átengedte a Szerencsi Bonbon Kft.-nek.

A megállapodást az agrárminiszter történelmi jelentőségűnek nevezte.

„Óriási gesztus ez a Nestlé Hungary részéről, hogy átadja ennek a védjegynek a használatát, és óriási érték az itt élőknek, hogy a gyártók is felismerték, hogy ennek értéke van, és méltán töltheti el büszkeséggel az a tény, hogy az a város, ahol élnek, az egy ilyen márkával, egy ilyen értékkel bírhat. Ebben benne van az ő tudásuk, benne van az ő akaraterejük, minden munkájuk, lehetnek büszkék a szerencsiek” – nyilatkozta Nagy István.

A szerződés értelmében a Szerencsi Bonbon Kft. lett a szerencsi csokoládégyártás hagyományainak kizárólagos örököse. 

„Ez a Szerencsi név, ez már 120 éve a szerencsi köztudatban, sőt a zempléni meg az országos, és nemzetközi köztudatban van. Így, hogy mi ezt megkaptuk, ez nagyon nagy megtiszteltetés, ami bennünket ért, és hát elkötelezettséget is jelent, hogy minőség még jobban, még jobban, és mindig csak a minőség felé haladni, mert ez a jövő, mást nem lehet Szerencsnek, meg a Szerencsinek, csak jó minőségű édességet gyártani” – mondta Takács István, a Szerencsi Bonbon Kft. ügyvezetője.

Az édességgyártás mellett oktatással is szeretnék biztosítani a cukrászat jövőjét Szerencsen. A jövő tanévtől duális képzés keretében édesipari termékgyártó képzés indul a városban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!