2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Többet kapnak majd az egyetemi oktatók

2015. november 5., csütörtök 13:20, frissítve: péntek 06:46

Három lépcsőben nő az egyetemi oktatók és a kutatók bére 2016-tól – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. A többi egyetemi dolgozónak bérminimumot ír elő a kormány, de az ő fizetésük megemeléséhez pénzt nem ad a kabinet.

„Ha annak a mondatnak van értelme, hogy a magyar reformok működnek, no, akkor a felsőoktatásban egészen biztosan van” – az állam által megkövetelt szigorú gazdálkodásnak köszönhető az egyetemi oktatók bérének fokozatos emelése az emberi erőforrások minisztere szerint. 15 ezer oktató, illetve 1600 egyetemi-akadémai kutató vihet haza többet 2016-tól.

„2016. január 1-jétől az oktató- és kutatómunkában dolgozó egyetemi oktatóknak, a tanársegédeknek, az adjunktusoknak, a docenseknek és az egyetemi tanároknak a fizetése 2016. január 1-jétől 15 százalékkal fog növekedni első ütemben. A következő ütemben 2017. január 1-jétől egy újabb 5 százalék jön ehhez, 2018. január 1-jétől egy újabb 5 százalék” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Az egyetemi tanárok fizetése a jelenlegi bruttó 437 ezer forintról 554 ezer forintra nő 2018-ra. Több pénzt ad a kormány az oktatói utánpótlásnak is, de többet is követel tőlük. A tudományos pályára készülő doktoranduszok képzési ideje háromról négy évre nő, tanulmányaikat akkor folytathatják, ha az első két év után sikeres vizsgát tettek. A négyéves doktori képzést felmenő rendszerben vezetik be, emelt ösztöndíj csak az újonnan felvett hallgatóknak jár.

„Az első két évben 100 ezer forintról 140 ezer forintra emelkedik az ösztöndíj, míg a második két évben 180 ezer forintra, ez a szint már megfelel a munkaerőpiac hasonló képességeket igénylő területein dolgozó szakembereknek” – mondta Palkovics László felsőoktatási államtitkár.

A doktoranduszi ösztöndíj és az egyetemi oktatói béremelés költségeit az állam állja. Emelkedhet az egyetemi adminisztrátorok, karbantartók fizetése is. A kormány előírta, hogy 150 ezer forintnál kevesebbet nem kereshetnek a felsőoktatási intézmények dolgozói, de ennek a bérminimumnak a fedezetét az egyetemeknek kell kigazdálkodniuk.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!