2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Több mint 18 ezerrel kevesebb az álláskereső, mint egy éve

A nyilvántartott álláskeresők száma 6,7 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint az augusztusi zárónapon 251 300 álláskereső volt, több mint 18 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

  • Több mint 18 ezerrel kevesebb az álláskereső, mint egy éve

Az NFSZ a honlapján közölte: augusztusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,4 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,7 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.

Augusztusban 36 200 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 12,2 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 6,3 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 10,0 százaléka, 25 200 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Baranya megyében is jelentős a számuk.

Az álláskeresők 26,4 százaléka, 66 400 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 6,5 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

Az év nyolcadik hónapjában 38 200 volt a 25 év alatti és 60 700 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,2, illetve 24,2 százalékot tett ki.

Az NFSZ adatai szerint augusztusban 140 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 48,2 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 44,1 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 33 900 új betölthető álláshelyet jelentettek be augusztusban, ezek 57,9 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 19 700 volt, amelynek 31,2 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

Augusztusban 141 800 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 89 600 betöltetlen maradt.

Az év nyolcadik hónapjában 29 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a könyvkötést, a kapcsolódó szolgáltatást illetve az illatszer nagykereskedelmet, területileg pedig Hajdú-Bihar megyét és Budapestet érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt a 2018. május-júliusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 166 200-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,6 százalékponttal csökkent.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!