2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Több halálutat is átépítenek

Hamarosan négysávos úttá építik át az M1-es és az M7-es egy-egy viszonylag rövid, de annál balesetveszélyesebb leágazását. Az M70-est az év végén, az M15-öst jövő tavasszal adják át a forgalomnak. Dolgoznak a kivitelezők több országos főút bővítésén is, ahol ma még sok baleset történik - írja a Magyar Nemzet.

  • Több halálutat is átépítenek

Az osztott pályás utak lényegesen biztonságosabbak, mint azok, amelyeken kétirányú forgalom halad. Az pedig különösen veszélyes, ha sok kilométernyi autópályás suhanás után az út átalakul, és kétszer egy sávossá válik. Az ilyen szakaszon lényegesen több baleset történik: főleg a késő éjszakai, kora hajnali órák veszélyesek, amikor kisebb a forgalom, a vezetők figyelme pedig ellankad. A súlyos, frontális balesetek többsége ezekben a hajnali órákban történt mind az M15-ös, mind az M70-es úton. A két útvonal hasonló abból a szempontból, hogy egy nagy forgalmú sztráda leágazásaként építették őket, és mindkét esetben szükségmegoldásnak vélték a kisebb költséggel járó „fél autópálya” kialakítását.

Az M15-ös autóút része a IV. számú páneurópai közlekedési folyosónak. A Budapest–Pozsony– Prága útvonal végig minimum osztott pályás autópályaként halad, egyedül az M15-ös szakasz üzemel kétszer egy sávos autóútként. Emiatt az M15-ös az elmúlt években kiemelten balesetveszélyes útszakasszá vált. A főút az M1-es és Rajka között 15 kilométer hosszú, 1998-ban adták át, a bővítés azóta várat magára.

A 21,3 kilométeres M70-es autóút az M7-es autópálya letenyei csomópontjától a szlovén országhatárig tart. Az út a Budapest–Maribor útvonal része, amely a többi szakaszán kétszer két sávos. Megközelítőleg tíz évvel ezelőtti átadásakor 9,5 kilométer hosszan elkészült a kétszer két forgalmi sáv. A bővítés csak mintegy 12 kilométerre vonatkozik, ami a murarátkai csomópont előtti és utáni hat-hat kilométernyi pályát jelenti.

Mindkét említett útszakasz szerepel abban a kormányhatározatban, amely a 2014–2020-as uniós költségvetési ciklus közúti – valamint vasúti, elővárosi és vízi – közlekedési fejlesztéseinek listáját tartalmazza. A beruházások időarányosan zajlanak, az ­M70-es esetében a forgalomba helyezés tervezett időpontja az év vége, december közepe, az M15-ös érintett szakaszánál jövő év tavasza.

A halálút elnevezést a két útszakasz a sajátos adottságai miatt érdemelte ki, azonban az éves statisztikák szerint nem ezek az utak követelték a legtöbb áldozatot. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az ország tíz legveszélyesebb útja közül nyolc elsőrendű, azaz kiemelten fontos főút. Ezeken rendkívül sok baleset történik, a halálos tragédiák számát összegző listán az első két helyen is főút található. A leginkább veszélyes a 4-es számú, amely a fővárost Szolnok érintésével köti össze a magyar–román határral.

Mint ismert, az M0-s és Szolnok között, valamint a határhoz közeli szakaszokon már tart a négysávos gyorsforgalmi út kiépítése. Mindez indokolt is, hiszen volt olyan év (2016-ban), amikor összesen 187 baleset történt az útszakaszon, ebből 13 halálos, 46 súlyos, 128 könnyű sérüléssel járt. A 4-est a 6-os főút követi a „feketelistán” 112 balesettel, amelyből 12 volt halálos. A 3-as főúton 109 baleset történt, ebből öt halálos. A 8-as főúton 2016-ban összesen 99 balesetet regisztráltak, ebből nyolc végződött halállal. A 7-es főúton 94 baleset történt, ebből három halálos. A 5-ös főúton 93 baleset következett be, hét halálesettel. A „halállistán” szerepel a 2-es főút is 65 balesettel, öt halálesettel.

A Vácról, Dunakesziről a fővárosba tartók a közeljövőben biztonságosabb körülmények között autózhatnak majd, ugyanis jelenleg is zajlik az ­M2-es út bővítése, felújítása. A tervek szerint még ebben az évben átadják a végig négysávos gyorsforgalmi utat Vác déli csomópontja és az M0-s között. Ugyancsak még az idén elkészül az az átkötés, amely a régi, a településeken áthaladó 2-es főút forgalmát vezeti át külön szintű kereszteződések révén, többek közt a váci vasútvonal felett az M2-es csomópontjához Göd és Dunakeszi között.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!