2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Gazdaság

Tízmilliárdokat mentettek meg a NAV pénzügyi nyomozói

Hatezer bűncselekményt derített fel tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága, a jogellenes tettek elkövetői 77 milliárd forint kárt okoztak, a hatóság az összeg hatvan százalékát szerezte vissza - közölte a Magyar Idők.

  • Tízmilliárdokat mentettek meg a NAV pénzügyi nyomozói

A lap csütörtöki száma szerint az adóhivatalban úgy számoltak, hogy ha a tavaly lefülelt bűnbandák tovább dolgoztak volna, egy év alatt újabb 16 milliárd forint kár érte volna a közkasszát.

A NAV legfrissebb kimutatása szerint 2018-ban az esetek nagyjából harmadában költségvetési csalás miatt vizsgálódtak a pénzügyi nyomozók, csődbűncselekmény miatt is sokszor kellett eljárniuk, ahogy a számviteli rend megsértése, orgazdaság és az iparjogvédelmi jogokkal kapcsolatos törvénysértés is többször felmerült.

A legnagyobb pénzügyi tétel a költségvetési csalásokhoz kapcsolódott, ezek a cselekmények 71 milliárd forintos kárt okozhattak. A NAV nyomozó hatóságának egyik régi célkitűzése, hogy különféle lépésekkel - az érintettek önkéntes befizetései mellett lefoglalással és zár alá vétellel - a lehető legnagyobb összeget szerezzék vissza a csalóktól, az elkövetőktől: 2010 körül nagyjából a kár tíz százalékát sikerült biztonságba helyeznie így a hatóságnak, tavaly ez az arány már hatvan százalék felett volt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!