2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

„Szükség van az új ötletekre, ezért került sor erre a pályázati kiírásra”

2016. november 29., kedd 16:50, frissítve: kedd 17:41

Egyetemisták városfejlesztéssel kapcsolatos ötleteit díjazta az egyik hazai áramszolgáltató.

A pályázatra összesen tizenkét csapat nevezett, amelyből az első négy komoly pénzjutalomban is részesült. A győztes a főváros különböző pontjaira tervezett olyan állomásokat, ahonnan okostelefonok feltöltéséhez használható akkumulátorokat lehet bérbe venni és a töltés után leadni.

„Most először került ez a pályázat kiírásra. Gyakorlatilag azzal, hogy az energiaiparban jelentős változások történnek, szükség van azokra az új ötletekre, innovációra, amelyek az olyan vállalatok életét, mint az Elmű–Émász-csoport, meg fogják határozni. Ezért került sor idén erre a pályázati kiírásra” – emelte ki Jászay Tamás vállalatfejlesztési igazgató.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!