2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Gazdaság

Rogán Antal helyesli az MNB ingatlanvásárlásait

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Magyar Nemzeti Bank felelősen cselekszik, amikor nyereségéből ingatlanokat vásárol.

Újabb ingatlant vásárolt a nemzeti bank. A Pusztaszeri úti épületet hárommilliárdért vásárolta meg a jegybank tavaly év végén. A volt Természettudományi Központból a tervek szerint rekreációs és oktatási létesítmény lesz, amelyet a Magyar Nemzeti Bank dolgozói használhatnak majd. Az ingatlanvásárlással hétre nőtt az MNB által az elmúlt időszakban felvásárolt ingatlanok száma, melyekre eddig mintegy harmincmilliárd forintot költött.

Rogán: Helyesen cselekszik a jegybank

A jegybanktörvény miatt nem fordíthatja az államadósság csökkentésére nyereségét a nemzeti bank – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Rogán Antal. Korábban két volt jegybankelnök, Surányi György és Bod Péter Ákos is úgy nyilatkozott, hogy az MNB a többletét fordíthatná erre a célra. A Fidesz frakcióvezetője szerint helyesen cselekszik a jegybank, amikor tartalékot képez, hogy abból későbbi veszteségeit fedezni tudja.

– A Magyar Nemzeti Bank akkor jár el felelősen, ahogy most cselekszik. Tehát egyik oldalról értéket próbál teremteni, tehát azt mondja, hogy vagyont teremt abból, ami nyeresége van, ezért vásárol ingatlant vagy éppen műkincset. Ilyet egyébként az osztrák jegybanktól kezdve a francián át az angolig sok más jegybank is csinál, és még egy valamit csinál, ami nagyon felelős döntés, hogy ennek a nyereségnek egy tetemes részét félreteszi, és azt mondja, hogy majd ha lesz jövőbeni vesztesége, akkor annak a finanszírozására használja fel – szögezte le Rogán Antal.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

A francia államfőt kritizálni fogják Brüsszelben, amiért meghívta a kínai elnököt Párizsba?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!