2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Rengeteg háztartást érint a zavar

2017. június 15., csütörtök 07:31, frissítve: csütörtök 08:12

A háztartások harmadát érintheti az állami kukaholding számlázási zavara. Drasztikus változások jönnek a székhelyszolgáltatóknál. Gazdasági hírek.

Felvételek

 

A háztartások harmadát érintheti a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. számlázási zavara. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint emiatt több ügyfélnek is felgyűlt a tartozása, amit egyszerre fizethetnek majd ki. A több mint egy éve működő állami cég már több mint 735 millió forintot költött a számlázási programjára, az érintett családoknak pedig számla helyett fenyegető levelet küldtek. Gémesi szerint az ügyben a döntéshozókat kellene számonkérni.

„Itt nincs mese, újra kell gombolni a kabátot, végig kell nézni, és nem a fejeket kell levágni, hanem azoknak a feje hulljon a porba, akik ezt a döntést hozták. Mert azok a szakemberek, akiket odatettek erre a feladatra, és megpróbálták elvégezni, szerintem látták, hogy azon a rendszeren belül, és ahogy előírták a határidőket és a feltételeket, nem tudják elvégezni. Az egy más kérdés, hogy akkor nem kell elvállalni, de ettől függetlenül azt tudom mondani, hogy nem az a felelős ezért, aki a végrehajtó gépezetben van, hanem az a felelős, aki felelőtlenül, előkészítés nélkül, tanulmány nélkül ezt a határidőt, ezt a feladatot odaadta valakiknek, akik ezzel nem tudtak megbirkózni” – jelentette ki a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.

 

Székhely

 

Ellehetetlenülhetnek a székhelyszolgáltatók. Július elsejétől csak saját tulajdonú ingatlanban működhetnek a cégek egy minisztériumi rendelet szerint, pedig a többség bérel. Székhelyszolgáltatást főként azok a vállalkozások vesznek igénybe, amelyeknek magyarországi működéséhez nem szükséges irodával rendelkezniük. Az egyik ügyvédi iroda közleménye szerint bár gyakran fantomcégekkel azonosítják a székhelyszolgáltatókat, többségében tisztességes cégek veszik igénybe a munkájukat, amelyek így elérhetővé válnak az adott szolgáltatón keresztül.

 

Építkezés

 

Ősszel kezdődhet a 67-es gyorsforgalmi út építése. 2019 őszétől a 46 kilométeres új szakasszal már fél óra alatt lesz elérhető az M7-es autópálya Kaposvárról. Homolya Róbert államtitkár a kaposvári Városházán a kivitelezői szerződés aláírását követően a beruházás országos jelentőségére hívta fel a figyelmet. A megyeszékhelyek gyorsútcsatlakozására a kormány 2022-ig várhatóan 2500 milliárd forintot fordít, amelyből csaknem 900 kilométer utat terveznek megépíteni.

„A korábban gyorsforgalmi úton nem megközelíthető megyeszékhelyek is lehetőséget kapnak arra, hogy megközelíthetővé váljanak a gyorsforgalmi úthálózaton, és bekapcsolódhassanak nemcsak Magyarország, hanem a kormány másik törekvésének megfelelően egész Európa gyorsforgalmi úthálózatába. Hiszen 2022-ig valamennyi meglévő autópályánkat össze fogjuk kötni a határral és a határon túli gyorsforgalmiút- és autópálya-hálózattal” – közölte Homolya.

Mentés

Az autógyártás rántotta vissza az ipari termelést. A KSH becslése szerint áprilisban 3 százalékkal maradt el a mutató az egy évvel korábbitól. A közúti gépjárművek gyártásában nagyobb mértékű volt a visszaesés, mint a közúti járművek alkatrészeinek termelésében, a számítógépek, elektronikai, optikai termékek gyártásának külpiaci eladásai azonban nőttek. A feldolgozóipar rosszabb teljesítményében az is szerepet játszott, hogy idén áprilisra, tavaly pedig márciusra esett a húsvét.

Benzin

Ismét olcsóbban tankolhatnak az autósok. Péntektől a 95-ös benzin literjéért 2 forinttal kell majd kevesebbet fizetni, a gázolaj ára nem változik. A csökkentéssel a benzinért átlagosan 339 forintot kérhetnek a kutakon, a dízelé 335 forint marad. A töltőállomások árai közt akár 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a járműtulajdonosok.

BUX

Újabb történelmi csúcson a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX több mint 1 százalékos emelkedéssel 35 985 ponton fejezte be a szerdai kereskedést.

Forint

Tovább erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben, a közös uniós valutát a 305-ös szinten jegyezték, a frankot 280, a dollárt 270 forintért adták tőzsdezáráskor a bankközi kereskedelemben.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!