2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Gazdaság

Rekordteljesítményt érhet el az agrárium idén

A magyar mezőgazdaság több szempontból sikeres évet zár idén, ennek köszönhetően a kibocsátás enyhén emelkedhet, meghaladhatja a 2600 milliárd forintot, ezzel újabb rekordszintet érhet el - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.

  • Rekordteljesítményt érhet el az agrárium idén

Tájékoztatásuk szerint a növekedést elsősorban a szántóföldi növénytermesztés, a gyümölcstermesztés, illetve a baromfi ágazat alapozta meg.

Kukoricából 7,4 millió tonna került a magtárakba, amely 10 százalékkal több, mint egy éve. A búza termésmennyisége 5,2 millió tonna volt, megegyezik az előző évivel. A 988 ezer tonnás repcetermés 5,2 százalékkal haladta meg az előző évi szintet.

A gyümölcstermesztésben meghatározó alma mennyisége az idén meghaladta a 750 ezer tonnát, ami közel másfélszerese a 2017. évinek. Meggyből pedig 80-85 ezer tonna termett, ez szintén jelentősen felülmúlja az előző évi szintet.

A legtöbb állattenyésztési ágazat termelése is nőtt 2018-ban, a baromfiágazatban pedig a madárinfluenza hatásának kifutása figyelhető meg. A vágóhidak baromfivágása január-októberben élősúlyban 13 százalékkal bővült, ezen belül a kacsa- és a libavágások voltak a meghatározóak.

Az engedélyezett vágóhidak szarvasmarhavágása élősúlyban január-októberben 10 százalékkal emelkedett, a sertésvágások élősúlyban 1 százalékkal bővültek. Az élő sertés exportjának növekedése mellett csökkent az import, a juhágazatban meghatározó élőállat exportmennyisége január-szeptemberben 16 százalékkal nőtt - ismertették.

A mezőgazdasági termelői árak növekedése szintén hozzájárul a folyóáras kibocsátás emelkedéséhez, egyúttal kedvezően hat a mezőgazdaság ágazati szintű jövedelmezőségére - mutatott rá az AM. A termelői árak 2018. január-szeptemberben 2,2 százalékkal emelkedtek éves alapon - tették hozzá.

A szaktárca szerint mindezeknek köszönhetően a gazdaság dinamikus növekedéséhez a mezőgazdaság is hozzájárul idén. A bruttó hazai termék (GDP) volumene 2018. I-III. negyedévében a 4,8 százalékkal bővült, a mezőgazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal növekedett éves alapon.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!