2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Gazdaság

Olimpiai hasonlattal élt Matolcsy

Jó hírnek nevezte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt, hogy csökkent az államháztartás hiánya. Közben a kormány megkezdte a 2013-as büdzsé módosításainak előkészítését. Sajtóhírek szerint olyan javaslatot készítenek elő, amely alapján a Magyar Nemzeti Bankot – a korábbi elképzelésekkel ellentétben – mentesítenék a tranzakciós illeték megfizetése alól.

Egy héten belül elkészülhet a jövő évi költségvetés módosított változata. A szerdai kormányülésen is a részletekről egyeztettek a tárcavezetők a szabadságáról visszatérő Orbán Viktorral. Sajtóinformációk szerint a kormány azért kezdett el dolgozni a 2013-as költségvetés átalakításán, hogy ősszel az EU/IMF-hiteltárgyalások érdemben folytatódhassanak.

A Magyar Nemzet korábban úgy értesült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium már dolgozik egy olyan javaslaton, amely mentesítené a jegybankot a tranzakciós illeték megfizetése alól. Elemzők szerint az emiatt kieső 120 milliárd forintot kiadáscsökkentéssel lehetne előteremteni. A tárcavezetők egyelőre nem erősítették meg, hogy ilyen elképzés napirenden lenne.

A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden azt közölte, hogy csökkent az államháztartás hiánya és júliusban mintegy 80 milliárdos többlettel zárt az államkassza. Matolcsy egy olimpiai hasonlattal kommentálta az adatokat: „ez jó hír, mint az olimpián. Ma is nyertünk két érmet, már aranyérmet”. A leendő költségvetéssel kapcsolatban szűkszavúan annyit nyilatkozott a Hír TV-nek, hogy a kormány tartja a hiányt, és szerinte ez szintén jó hír lesz.

Matolcsy a büdzsé tervezetéről ennél többet nem árult el, de a Nemzetgazdasági Minisztérium jelezte, hogy augusztus 20-ig továbbítják a Költségvetési Tanácsnak a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatok és az új adótörvények hatástanulmányait.

A szocialisták közben a kormányfőt kritizálják korábbi kijelentései miatt. Az MSZP egyúttal gyors megállapodást sürget a IMF-fel és a EU-val az ország pénzügyi stabilitásának megőrzése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!