2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Ők kapják a járattörlésből befolyt pénzt

2015. november 19., csütörtök 18:20

Kalauzokra és masinisztákra költi a MÁV a járatok megszüntetésével spórolt másfél milliárd forintot. A személyszállítási üzletág vezérigazgatójának szavai alapján a követező években tovább nyirbálhatják a menetrendet. A fejlesztési államtitkár még a múlt héten is azt hangoztatta a parlamentben, hogy Magyarországnak vasútbarát kormánya van.

Mulatva gyászolták 2007-ben a helyiek a Kalocsától Kiskőrösig tartó vasúti szárnyvonalat, amelyet bezárt a Gyurcsány-kormány. A peronon pedig gyertyát gyújtottak és virágcsokrokkal várták a fekete zászlóval befutó motorvonatot. 2009-ben a Bajnai-kormány számolt fel több szárnyvonalat, köztük a Székesfehérvár–Komárom szakaszt. A  mozdonyokra fekete szalagok kerültek a kocsik ablakába pedig mécsesek. Az akkor ellenzékben lévő Fidesz tiltakozott a megszorítások ellen. „Tulajdonképpen a lopakodó megszorítás a vasútnál, az leginkább a menetrenddel érhető el, mert nem szüntetik meg a hálózati szakaszt, nem szüntetik meg a járatot, csak a napi öt vonat helyett csak 3 jár. Az ütemes menetrendben nem 20 percenként indulnak a vonatok, hanem 35 percenként” – mondta Fónagy János. Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a szárnyvonalak 2007-es bezárásával sem tudott spórolni a kormány.

A Fidesz szakpolitikusa a 2010-es kormányváltás után a közlekedésért is felelős fejlesztési minisztériumban lett államtitkár. Fónagy János a bezárt szárnyvonalak közül nem egyet nyitott meg újra. A kezdeti lelkesedés mára elmúlt az újranyitott szárnyvonalakon – fogalmazott a MÁV értékesítési vezérigazgató-helyettese. „Azok az újranyitott vonalak, amik akkor 1 millió utasfővel hozzájárultak a bővüléshez, bizony ma már újra csökkenő tendenciába fordultak” – nyilatkozta Feldmann Márton, a MÁV-Start értékesítési vezérigazgató helyettese.

A december 13-ától érvényes új menetrend járatokat szüntet meg, de részleteket a MÁV vezetői nem közöltek. Annyit mondtak, hogy a törölt járatokon az átlagos utasszám nem érte el a 40-et. A személyszállítási üzletág vezérigazgatója már szeptemberben arról beszélt, hogy szíve szerint megtizedelné a járatok számát. „Jelenleg a közösségi közlekedésben kb. 10 százalék belső tartalék van. Ennek a belső tartaléknak az okát mi abban azonosítottuk, hogy részben vannak velünk párhuzamos Volán-járatok, amelyeket mindenképpen át kell gondolni, illetve amit igyekeztem a bevezetőmben elmondani, hogy itt a kínálat és az igény alapú menetrendi megközelítés közöttim különbségben látjuk ezt a 10 százalékot” – szögezte le Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója.

Fónagy János államtitkár még a múlt héten is azt hangoztatta a parlamentben, hogy Magyarországnak vasútbarát kormánya van. „Tisztában vagyunk vele, hogy a vasút egy környezetkímélő közlekedési mód, amelynek elsőbbséget kell élveznie mind a távolsági, mind az elővárosi forgalomban, valamint a vasúti személyszállítás uniós élmezőnybe tartozó részaránya megőrzendő nemzeti érték. 2014–2020 uniós fejlesztési időszak nagy nyertese a vasút, 1000 milliárdot szán a kormány fejlesztésre, pályafelújításra, motorvonatok beszerzésére” – tette hozzá Fónagy János. Jutott uniós pénz Felcsútra is, ahol – hivatalosan – turisztikai célból kisvasút épül a helyi stadion és az alcsútdobozi arborétum között.

A MÁV a járattörlésekkel megtakarított pénzt a dolgozók képzésére és 300 új munkavállaló alkalmazására költi majd.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!