2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Gazdaság

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 55 099,88 ponton zárt pénteken, 902,17 ponttal, 1,66 százalékkal magasabban, mint egy hete.

  • Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A részvénypiac forgalma 52,6 milliárd forint volt a múlt heti 48,5 milliárd forint után, a vezető részvények erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy a négynapos héten is rekordot döntött a BUX. A héten elstartolt a magyar gyorsjelentési szezon, az optimista várakozásoknak köszönhetően csütörtökön már 56 ezer pont fölött is volt a hazai részvényindex.

Az Equilor felidézte, hogy péntek hajnalban tette közzé a Mol a harmadik negyedéves gyorsjelentését. Az összes fontosabb eredménysoron felülteljesítette a vállalatcsoport az elemzői várakozásokat, minden divízió jobb eredményt ért el, mint amire számítani lehetett. A 2021-es éves EBITDA-előrejelzésnek több mint 86 százalékát érte el a vállalat az első kilenc hónapban, ezért a menedzsment 3 milliárd dollárról 3,2 milliárd dollárra emelte a célkitűzését.

Szintén pénteken jelentett az OTP. A harmadik negyedévben a bevételek várakozások felett bővültek, míg az emelkedő kockázati költségek miatt az eredménysoron enyhén várakozások alatti volt az emelkedés. A nettó kamatmarzs enyhe romlása negatív volt a negyedévben, különösen az emelkedő kamatkörnyezet ismeretében - összegezték az elemzésben.

A heti összefoglalóban jelezték azt is, hogy hétfőn a Richter, míg kedden a Magyar Telekom gyorsjelentésével folytatódik a sor.

Kitértek arra: egyre nő az esélye, hogy megkaphatja a major depresszió kiegészítő kezelésére az engedélyt a cariprazine nevű hatóanyagot tartalmazó gyógyszer, a Vraylar az Amerikai Egyesült Államokban, ez óriási potenciált jelentene a Richternek.

A héten a legnagyobb, 3,61 százalékos erősödést a Mol érte el, a papír 2756 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 8,9 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama 1,98 százalékkal nőtt, pénteken 437,5 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma a héten 761,5 millió forintot tett ki.

Az OTP-részvények ára 1,34 százalékkal emelkedett, pénteken 18 945 forinton zárt a papír, heti forgalma több mint 28,6 milliárd forint volt.

A Richter 0,57 százalékkal erősödött, 8770 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, forgalma a héten 12,1 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4356,33 ponton fejezte be a hetet, ami 24,81 ponttal, 0,57 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Illusztráció: penzcentrum.hu

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!