2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Nem tudja teljesíteni a vállalásait?

2015. szeptember 29., kedd 10:16, frissítve: péntek 02:04

Várhatóan nem tudja teljesíteni a megújuló energiatermeléssel kapcsolatos vállalásait a Magyar Szélenergia Ipari Társaság. A szervezet elnöke szerint a lassú fejlődésnek köze lehet a paksi bővítéshez is, hiszen korábban az iparágat az állami megrendelések erősítették.

Nem épült egyetlen szélerőmű sem a második, illetve harmadik Orbán-kormány alatt. Utoljára 2006-ban írtak ki erre a célra pályázatot, az akkor nyertes beruházások 2010-re készültek el. Pedig szakemberek szerint a jelenleginél sokkal több zöldenergiát lehetne termelni a Kisalföldön. A kormány viszont szerintük láthatóan Paksra összpontosít. „Magyarországon elsősorban inkább az egyéb energiaforrásokat, mint például az atomenergiát preferálja a kormányzat, és ezért szorult egy kicsit háttérbe a napelemes rendszerek telepítése” – mondta Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke.

A kormány azt vállalta, hogy 2020-ra a teljes hazai villamosenergia-fogyasztás 15 százalékát a megújuló energia adja, ennek eléréséhez azonban a jelenlegi teljesítményt legalább a duplájára kellene növelni. Az új beruházások zömét egyébként korábban is az állami megrendelések tették ki, a lakossági fogyasztásban elhanyagolható mértékű a nap- és szélenergia részesedése. „A magyar kormány részéről volt egy erőteljes lökés ebben az iparágban, hogy a központi költségvetéshez tartozó intézmények, épületek korszerűsítését az önkormányzatoknál is elkezdték, és ezeket főleg napelemekből látják el” – fogalmazott Lendvay Péter, a Magyar Szélenergia Ipari Társaság elnöke.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kérdésünkre közölte: a sajtóban megjelent adatok nem pontosak, mivel a KSH által közzétett adatok nem tartalmazzák sem a hőenergiát, sem a közlekedésben felhasznált megújuló energia részarányát. Azt ugyanakkor nem cáfolták, hogy évek óta nem jelent meg olyan pályázat, amely új szélerőmű-beruházások létrejöttét tette volna lehetővé.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!