2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Nem elég modernek a képviselők autói

2017. augusztus 8., kedd 22:13, frissítve: kedd 23:12

Elektromos autókkal modernizálhatják az állami gépjárműflottát. Erről júliusban írt alá keretszerződést a közbeszerzésen nyertes cégekkel az állami beszerzésekért felelős szervezet. Három cég nyert, verseny viszont nem volt, a kategóriákban ugyanis csak egy-egy ajánlattevő jelentkezett. A beszerzésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium hallgat a bevásárlásról. Elektromos autót egyébként egyre több helyen lehet tölteni, viszont még mindig vannak fekete foltok a térképen, vagyis van, ahová nem érdemes elindulni, mert a kisebb hatótávolságú modellek lemerülhetnek, mielőtt célba érnének.

Az M3-as autópálya jakabpusztai pihenője Mogyoród és Gödöllő között. Ott adták át június közepén az ország első olyan gyorstöltőjét, amelyet sztráda mentén telepítettek. Az ünnepségen az energiaügyi államtitkár arról beszélt, hogy reményei szerint 2020-ban harmincezer elektromos autó rója majd Magyarország útjait.

A kormány megteszi a magáét, hogy teljesítse a kvótát. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nettó két és fél milliárd forintért vásárol elektromos járműveket minisztériumoknak és más költségvetési szerveknek.

Az összeg nagyobb részét személyautókra költik, a maradékot pedig furgonokra. Noha a közbeszerzés nyílt volt, a gyilkos verseny elmaradt. A kocsiknál a Volkswagen Golf, a Mercedes B osztályának elektromos változata és a Nissan Leaf lett a befutó, a furgonoknál pedig a Nissan. Az elektromos Golfokat a Porsche Hungariától veszik, a cég szállította korábban a hagyományos meghajtású kormányzati autóflottát. A kedvezményes vételárból elvileg lejön az a másfél millió forint, amellyel az állam az elektromos autók vásárlását támogatja.

– Ebben az eljárásban is ez úgy működik, hogy ha megnyeri az adott szervezet a másfél milliós plusz költséget, akkor mi azt befogadjuk, vagyis a másfél millió lejönne.

– De ezt már lehet tudni, hogy ez le fog-e jönni vagy sem?

– Mindenképpen le kell, hogy jöjjön, ez nem választás kérdése.

– Akkor ezt azt jelentheti, hogy ez a 9,34 milliós ár annak, aki fizet érte, a végén valamennyivel olcsóbb lesz?

– Így van. Így van.

– Akkor ez lehetséges, csak még nem dőlt el.

– Igen.

(Szilágyi Renáta, a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. kapcsolattartója.)

Az elektromos autók néhány száz kilométert mennek el egy töltéssel. A nemzetgazdasági miniszter március végén a hálózat gyors fejlesztését ígérte.

„Már az idén el akarjuk érni azt a célunkat, hogy elektromos autókkal az ország teljes területe átjárható legyen. Ez azt jelenti, hogy legalább nyolcvan kilométerenként kell hogy legyen egy köz, vagyis nyilvánosság számára is elérhető töltőállomás. Nagyon bízunk benne, hogy a most elindult programmal az elektromos töltőállomások létesítése felgyorsul” – közölte Varga Mihály.

A Villanyautósok Közössége nyilvántartást vezet a töltőpontokról. A térképről kiderül, hogy vidéken egyelőre alig találni elektromos töltőállomást, pedig a telepítésükre az állam külön pályázatot írt ki az önkormányzatoknak. De a pályázaton a vártnál kevesebb település indult el.

„Nincs Magyarországon olyan hivatalos térkép, amin meg lehetne találni az összes töltőállomást. Vannak nemzetközi adatbázisok, ezekre töltjük fel a magyarországi pontokat, ahogy tudomást szerzünk róla, de készült már Magyarországon is olyan mobiltelefonos applikáció, amivel meg lehet találni ezeket a pontokat, akár oda is navigál minket az adott helyszínre” – mondta a Villanyautósok Közösségének szervezője, Antalóczy Tibor.

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságot a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyeli. A tárcától megkérdeztük, hogy mely szervezetek kapnak elektromos járműveket, de nem kaptunk választ.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!