2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Megújul a Péti Nitrogénművek

2016. szeptember 23., péntek 08:23, frissítve: péntek 08:51

Megújul az idén 85 éves Péti Nitrogénművek, amely Magyarország legrégebbi, még ma is működő vegyipari vállalata. 2004 óta közel 150 milliárd forintot költött a cég fejlesztésre.

Magyarország legnagyobb műtrágyaipari vállalkozása a 2000-es évek elején került Bige László tulajdonába. A nyilvánosság előtt ritkán mutatkozó milliárdos első alkalommal tartott gyáravató ünnepséget Pétfürdőn.  „Higgyék el, szeretem, ha utálnak. Mert ha utálnak, az azt jelenti, hogy minden nagyon jól működik, és azért nem szeretnek, mert jól gazdálkodunk és jól működünk. Úgy gondoltam, hogy ma megmutatom önöknek” – jelentette ki Bige László elnök-vezérigazgató.

2004 óta folyamatosan fejlesztik a gyárat, eddig 140 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. „Gyárunk nevéhez méltóan, és talán mezőgazdasági reputációjának megfelelően, majdnem csak másfél millió tonnás pétisó gyártóvá válunk, akár 5160 tonna per nap pétisó termelésre is képesek leszünk a jövőben. Ez európai viszonylatban is tekintélyes mennyiség” – mutatott rá Szilágyi János vezérigazgató.

A kormány az uniós források több mint 60%-át gazdaságfejlesztésre fordítja a következő években – emlékeztetett a nemzeti fejlesztési miniszter. „Stratégiai fontosságúnak tartjuk az olyan cégeket, mint a Nitrogénművek Zrt., hiszen követendő példaként szolgálnak arra, hogyan lehet a hagyományos magyar ipar nyomvonalán, magyar szakértői bázissal és magyar munkaerővel gazdasági sikertörténetet elérni” – hangsúlyozta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

A pétfürdői gyárban a legmodernebb technológiával állítják elő a műtrágyát. A termelés fele külföldre megy.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!