2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Gazdaság

Matolcsy: Az a cél, hogy Magyarország rögtön előzni tudjon

  • Matolcsy: Az a cél, hogy Magyarország rögtön előzni tudjon

Magyarországnak kreatív, új technológiákra, új menedzsmentre, új piacokra és új szövetségekre épülő, nagyon gyorsan fejlődő, versenyképes gazdaságot kell építenie - hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tartott csütörtöki előadásában.

Matolcsy György, aki a Magyar Közgazdasági Társaság hajdú-bihari szervezetének meghívására érkezett az egyetemre, egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: egy újabb válság esetén sok ország áll majd egyvonalban a „startnál”, Magyarországnak pedig az a célja, hogy erre a helyzetre megfelelően felkészülve rögtön előzni tudjon.

A jegybankelnök rámutatott: a 2010 óta képviselt gazdaságpolitika következő fontos feladata, hogy elősegítse a szükséges versenyképességi fordulatot. „Közösen kell megfogalmaznunk, hogy 2030-ra milyen legyen egy igazán versenyképes magyar gazdaság” - mondta.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!