2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Leáll a Ryanair

Szinte teljesen leállítja kereskedelmi járatait a Ryanair, Európa legnagyobb légitársasága a flottát felajánlotta a kormányoknak. A cég keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint kedden még az eredetileg betervezett járatok 20 százaléka közlekedik, de 25-étől a kormányok korlátozó intézkedései miatt egy-két járatot leszámítva az összeset törlik. A még üzemelő összeköttetések áruszállítás, vagy alapvető ellátás miatt maradnak meg.

  • Leáll a Ryanair

 

A Ryanair nem közölte, hogy meddig marad életben ez a rendelkezés, jelenlegi számításaik szerint sem áprilisban, sem májusban nem indulhatnak újra a járatok. Addig a cég felajánlotta a flottát az európai kormányoknak, így a gépeiket a külföldön rekedt emberek hazaszállítására is használhatják.

Az Eurocontrol adatai szerint az elmúlt napokban a korábbi negyedére esett vissza Európa fölött a légiforgalom, alig 5 ezer járat közlekedett, a legtöbb légitársaság már felfüggesztette, vagy a napokban függeszti fel teljesen üzemelését.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!