2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kilőtt az építőipar

2017. május 12., péntek 07:34, frissítve: péntek 12:16

Az idén négy százalék fölötti növekedés várható, márciusban a termelés éves szinten a harmadával bővült.

Hűség

A jelenlegi kétéves helyett legfeljebb egyéves hűségszerződést engedne meg a távközlési cégeknek egy kormánypárti javaslat. Az indoklás szerint ugyanis kiszolgáltatottá teszi a fogyasztót, hogy sok szolgáltató úgy alakítja tarifáit, hogy csak így érje meg igénybe venni az adott csomagot. A javaslat arról is rendelkezne, hogy a határozott időtartamú előfizetői szerződés lejártát követően a fogyasztó nem kerülhet rosszabb helyzetbe, mint az új előfizető.

 

Agrárkár

Márciusban megállt az agrárárak tavaly augusztus óta tartó csökkenése. A KSH éves szinten 1,4 százalékos emelkedést regisztrált. A növényi termékek 3,6 százalékkal olcsóbbak lettek, az élő állatok és állati termékek viszont több mint 11 százalékkal drágultak egy év alatt.

 

Építőipar

Kilőtt az építőipar, az ágazat teljesítménye is jelzi, az idén 4 százalék fölötti növekedés várható – így kommentálta a statisztikai hivatal legfrissebb adatait Varga Mihály gazdasági miniszter. Márciusban a termelés éves szinten a harmadával bővült a februári csaknem húsz százalék után, az épületek építése több mint harminc, az egyéb építményeké majdnem 49 százalékkal nőtt.

 

Hal

27-ről 5 százalékra csökken az édesvízi és a tengeri halak áfája 2018-tól. Az adónem mérséklése a cápahúson kívül minden hazai és importhalra kiterjed, beleértve a fagyasztott termékeket, valamint az éttermekben felszolgált halételeket is. A kormány a fogyasztás élénkülést várja a lépéstől.

„Magyarországon 2015-ben az egy főre jutó halfogyasztás 6,2 kilogramm volt. Összehasonlításként az Európai Unióban az átlagos egy főre jutó halfogyasztás 20 kilogramm. Tehát Magyarország az egyharmadát sem éri el az EU halfogyasztásának. Holott azért akvakultúrában meg pontytermelésben is az unióban élen jár Magyarország” – közölte az agrárgazdaságért felelős államtitkár, Czerván György.

 

BUX

Pluszban zárt a BUX, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe csaknem egyszázalékos emelkedéssel, 33 858 ponton fejezte be a kereskedést. A vezető részvények vegyesen teljesítettek.

 

Deviza

Erősödött a forint az euróval szemben, a közös uniós devizát a 310-es szinten jegyezték, a svájci frankot 283, a dollárt 285 forintért adták a bankközi kereskedelemben.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!