2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kiemelkedő évet zárt a balatoni hajózás

2015. szeptember 27., vasárnap 10:14, frissítve: vasárnap 10:43

Sikeres szezont zárt a Balatoni Hajózási Zrt. A tavalyi, kiemelkedően eredményes hajózási idényt is sikerült idén felülmúlni annak ellenére, hogy a kánikulai hőségben általában nem sokan választják a strand helyett a menetrend szerinti hajójáratokat.

Az idén is a komp üzletág húzta a balatoni hajózás teljesítményét: tavalyhoz képest 4,5 százalékkal több utast és 6,6 százalékkal több járművet szállítottak Tihany és Szántód között. Csak a menetrend szerinti járatokon csökkent az utasszám a folyamatos hőség miatt, de összességében így is többen utaztak hajókon.

„A 2014-es évet is sikerült meghaladnunk, ez nagyon nagy örömmel tölt el bennünket, én azt gondolom, hogy ezek mellett az időjárási körülmények között ezt úgy tudtuk elérni, hogy mindjárt a vezetőváltást követően igyekeztünk olyan változtatásokat eszközölni, olyan marketingtevékenységet felépíteni, amivel el tudtuk terelni az utazóközönséget az értékesebb szolgáltatások irányába” – nyilatkozta Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

Nagy sikere volt az idén a sétahajóknak, illetve a gyerekprogramokat kínáló járatoknak. Jövőre ezekre még nagyobb hangsúlyt fektetnek. Emellett a társaság is halad a korral, idén már a menetrendekkel is naprakész mobiltelefonos alkalmazásuk is működött.

„A következő évben is szeretnénk fejlődni, látjuk azt, hogy mire van igény, egyszerűbbé kell tenni a honlapunkat, a menetrendkeresőnket, a különböző nyomtatott kiadványainkban, menetrendjeinkben pedig olyan céltudatosan és egyszerűen kell kommunikálnunk, hogy mindenki azonnal megtalálja azt, hogy milyen szolgáltatást hol és mennyiért tud igénybe venni” – mondta Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési vezetője.

Az idén több mint 600 ezer utast szállítottak a balatoni hajók. Az őszi menetrendet idén meghosszabbítják, és a kedvelt útvonalakon októberben is indítanak hajójáratokat a hétvégeken.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!