2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Kétmilliárdos kiesést is hozhat a módosított chipsadó

2015. december 2., szerda 19:07, frissítve: szerda 20:17

Akár 2 milliárd forint kiesést is okozhat a költségvetésnek, ha a cégek élnek a lehetőséggel, és igénybe veszik a 10 százalékos adókedvezményüket a tegnap módosított chipsadó alapján. A NAV átalakításával összefüggő javaslatcsomagban ugyanis az szerepel, hogy kevesebb terhet kell fizetniük azoknak, akik valamilyen egészségmegőrző programot szerveznek. Szakértők szerint kihasználhatják a vállalkozások, hogy nem lehet pontosan meghatározni, hogy mi számít sportrendezvénynek.

Extrém akadályfutás volt Budapesten tavaly nyáron. A sporteseményt az egyik legnagyobb nemzetközi gyorsétteremlánc támogatta. Jövőre már adókedvezményt is kaphatnak egy ilyen esemény szervezésével. Erről kedden döntött a parlament.

A Hír TV által megkérdezett adószakértő úgy számol: a módosítás kétmilliárd forintos kiesést okozhat éves szinten a költségvetésnek. Vadász István szerint a jogszabály nem fogalmaz egyértelműen, ezért az adóhatóság utólag akár vissza is kérheti azt az összeget, amit erre hivatkozva nem fizettek be.

„Az egészségmegőrző program törvényi fogalma nagyon laza, majd jól el lehet rajta vitatkozni, hogy ez most egy adott rendezvény vagy egy adott akció, ide tartozik vagy nem tartozik, mert ugye egy fontos definíció nincs” – így Vadász István adószakértő.

A sportközgazdász arra számít: több sporteseményt rendezhetnek majd az új szabályok miatt. „Egy kisebb fajta növekedés elképzelhető, lesznek olyan cégek, amelyek ettől esetleg jobban kedvet kapnak ahhoz, hogy szponzoráljanak ilyen sporteseményeket.  Egy sportpályán megrendezendő kisebb verseny gyakorlatilag 1-2 millió forintból minden további nélkül kihozható, vagy akár még kevesebből is, attól függ, hogy mennyire komplex a dolog, tehát egy támogató cégnek ez nem jelent különösebben nagy összeget, de ha egy olyan futóversenyt szeretnénk, amiért mondjuk fél Budapestet le kell zárni, az nyilván egy jóval nagyobb költséget jelent, ott akár több 10 milliós költség is lehet” – mondta Szabados Gábor sportközgazdász.

A főpolgármester-helyettes szerint ugyanakkor a főváros a jelenleginél nem bír el több sporteseményt. „Ezeknek a mértéke, számossága nem érheti el azt a mértéket, amit az itt lakók és itt élők életét befolyásolja, mert azt tudjuk, hogy egy-egy ilyen városlezárás, pláne ha építkezés is van, a lakosság egyöntetű támogatását nem feltétlenül bírja. Az, hogy a NAV esetleges döntései egyes szervezőket mire ösztönzi, az egy dolog, az egy más dolog, hogy a főváros mire fog engedélyt adni” – mondta Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes.

Jövőre 6 jelentős forgalomkorlátozással járó futóversenyt rendeznek Budapesten, emellett 9 kisebb esemény is lesz.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!