2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Két órára leállt a termelés a Bosch egyik miskolci üzemében

Hír TV

2018. február 12., hétfő 18:23, frissítve: hétfő 18:35

Megtartották kétórás figyelmeztető sztrájkjukat a miskolci Bosch dolgozói – jelentős többségük csatlakozott a munkabeszüntetéshez. A demonstrációra a szakszervezet szerint azért volt szükség, mert a tavaly elkezdett bértárgyalások megrekedtek, a munkáltató pedig elzárkózott a további párbeszédtől.

Két órára leállt a termelés a német tulajdonú Bosch-csoport egyik miskolci telephelyén. A nappali műszakban dolgozók 90 százaléka, 508 ember csatlakozott a délelőtti munkabeszüntetéshez. Az akciót a munkásokat képviselő Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szövetsége (ÉTMOSZ) szervezte, mert a korábban elkezdett bértárgyalások megrekedtek a munkáltatóval. Szerintük a cég által egyoldalúan megállapított 9 százalékos béremelés nem elegendő.

„A részvétel nyilván annak tudható be, hogy a dolgozók elégedetlenek a fizetésükkel. Mindenki tudja, hogy a régióban alacsonyak a bérek a magyarországi viszonylatban, most a dolgozók meg tudták mutatni, hogy ezzel elégedetlenek” – közölte Fridrik István, az szakszervezet miskolci vezetője.

A dolgozók a sztrájk ideje alatt az étkezőben voltak. A szakszervezet elnöke eredményesnek értékelte a munkabeszüntetést, most a vállalat reakciójára várnak.

„Láttuk az arcukon az elképedést, hogy sokkal több munkavállaló jött ki, mint amire számítottak. Úgy gondolom, hogy az elkövetkező napoknak lesz az eredménye, hogy ha küldenek meghívót egy újabb tárgyalásra” – nyilatkozta Janik Tamás ÉTMOSZ-elnök.

A Bosch hivatalosan még nem reagált a figyelmeztető sztrájkra. Korábbi közleményük szerint az érintett munkahelyen dolgozók 99 százaléka aláírta az általuk megállapított béremelést, az emelt béreket pedig a szokott időben ki is fizették. Az ÉTMOSZ viszont újrakezdené a bértárgyalásokat, ha erre nem kerül sor, újabb munkabeszüntetéseket kezdeményeznek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!