2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Jászai Gellért: Rövid időn belül piacvezető cégcsoporttá szeretnék fejleszteni a 4iG-t

Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója szerint óriási potenciál van az informatikai iparágban, ezért döntött úgy, hogy irányítói befolyást szerez a 4iG-ben.

  • Jászai Gellért: Rövid időn belül piacvezető cégcsoporttá szeretnék fejleszteni a 4iG-t

Az üzletember a Világgazdaság keddi számában megjelent interjúban elmondta, a 4iG-t rövid időn belül piacvezető cégcsoporttá szeretné bővíteni, amihez akvizíciókon keresztül vezet majd az út. Vannak akvizíciós célpontok, és már nagyon közel járnak ahhoz, hogy hamarosan konkrétumokat is eláruljanak - tette hozzá.

A befolyásszerzés jogi értelemben vett első lépése a hétfőn bejelentett 32,02 százalékos tulajdonszerzés volt, amit a kötelező nyilvános vételi ajánlat követ, és a folyamatot egy további, 8,2 százalékos részvénycsomag megvétele zárja - ismertette.

Arra a kérdésre, tervezi-e további részesedés megszerzését is az Opus-Konzum csoporttól, azt válaszolta, nincs ilyen terv. Kitért arra is, hogy a jelenleg 38 százalék körüli közkézhányadot egészséges aránynak tartja.

Az üzletember azt mondta, Mészáros Lőrinccel barátságuk változatlan "a munka-, illetve az üzleti kapcsolatunk alakult át, ami egy természetes folyamat része". Nem merült fel, hogy Mészáros Lőrinc megválna további részesedéseitől a 4iG-ben, az Opus és a Konzum PE Magántőkealap révén továbbra is tulajdonos marad a társaságban.

"Tehát társak maradunk az üzletben, de a megszerzett részvénycsomagokkal önállóan irányítom a céget" - mondta.

A kötelező nyilvános vételi ajánlat kapcsán kifejtette, a jelenlegi árfolyam mellett nem lenne túl sok racionalitás abban, ha valaki a 180 napos mozgóátlagból kiindulva megközelítőleg 676 forinton vételre ajánlaná a részvényeit.

Beszélt arról is, az a céljuk, hogy a teljes IT-életciklust végigkísérjék az ügyfeleknél, oldjanak meg minél több feladatot maguk, támaszkodjanak egyre kevésbé alvállalkozókra, függetlenül attól, hogy piaci vagy állami megrendelőről van szó. "Kevésbé hiszek abban az integrátori szerepben, amit többen próbáltak az elmúlt évtizedben magyar vagy külföldi hátterű cégként elérni. Tehát abban a modellben, hogy a projekteket alvállalkozók garmadával kelljen megvalósítani" - mondta.

A vállalat üzleti terveivel kapcsolatban Jászai azt hangsúlyozta, hogy "a 4iG ma már egy új, és más vállalat, mint tavaly ilyenkor volt", a társaság dinamikus fejlődés előtt áll, amelynek eredményes működését az előkészítés alatt lévő akvizíciók is jelentős mértékben befolyásolják majd.

Jászai Gellért két ütemben 40,2 százalékos tulajdonrészt vásárol, és ezzel irányító befolyást szerez az informatikai tőzsdecégben. Az ügyletek zárása után Mészáros Lőrinc érdekeltségei, a Konzum PE Magántőkealap 11,63 százalékos, az Opus Global Nyrt. pedig 9,95 százalékos tulajdonnal rendelkeznek majd a társaságban - ismerteti a Világgazdaság.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!