2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Gazdaság

ITM-államtitkár: Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra

Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra, keresik annak lehetőségét, hogy megduplázzák a támogatás 50 milliárd forintos keretösszegét - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

  • ITM-államtitkár: Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra

György László kiemelte, hogy eddig 4070 mikro-, kis- és közepes vállalkozás adott be kérelmet, a jelentkezők 153 milliárd forintnyi beruházást valósítanának meg 101 milliárd forint támogatással, a konstrukció több mint 102 ezer munkahely megvédését segíti.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy hétfőtől lehet jelentkezni a Zöld nemzeti bajnokok pályázat előminősítésére. A társadalmi egyeztetésre bocsátott konstrukciót módosították, 3,8 milliárd forintos keretösszegét 7,3 milliárd forintra emelték; az energiahatékonyság, az elektromobilitás, a vízfelhasználás, valamint a körforgásos gazdaság területén működő vállalkozások nyújthatnak majd be kapacitásaik bővítésére pályázatot - jelezte az államtitkár.

Az újdonságok között György László beszámolt arról is, hogy elindult a statégiai vállalatokban való külföldi tulajdonszerzés bejelentésének kötelezettsége; bejelentés még nem érkezett. Mint mondta, szeretnék elkerülni, hogy ellenséges szándékkal szerezzenek külföldiek tulajdont hazai statégiai vállalatokban, ugyanakkor minden olyan fúziót és beruházást támogatnak, ahol az eladó, valamint a magyar munkavállalók érdekeit és a hazai hozzáadott érték növekedését szolgálja a tranzakció.

A gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladásáról szólva az államtitkár elmondta: a gazdaságvédelemhez kapcsolódó összes intézkedéssel több mint 1,2 millió magyar munkavállalót támogat a kormány. Álláskeresési támogatást csaknem 176 ezren kapnak, a Diákhitel pluszt több mint 13 ezer hallgató vette igénybe, a különböző támogatási programokkal 427 ezer munkahelyet védenek meg, alapozó informatikai képzésen több mint 61 ezren vesznek részt, a munkahelyteremtő programokkal pedig több mint 70 ezer új munkahely létrejöttéhez járulnak hozzá. A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) elengedésének lehetőségével több mint 150 ezren élnek.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a közfoglalkoztatásban kevesebb mint 88 ezren vesznek részt, az egy héttel ezelőttihez képest 600-zal csökkent a számuk.

Munkahelyvédelmi bértámogatást eddig 10 720 vállalkozás igényelt, ez 948-cal több, mint egy héttel ezelőtt, a támogatott munkavállalók száma csaknem eléri a 165 ezret. Az elbíráltakon belül 93 százalékos a támogatott kérelmek aránya, de a nem támogatottak 70-80 százalékát is be lehet adni kijavítva újra, mert adminisztrációs hibát követtek el a benyújtók. Az igénylők 95 százaléka mikro-, kis- és közepes vállalkozás, a bértámogatással tehát hatékonyan érik el a legkisebb vállalkozásokat is - hangsúlyozta György László.

A kutatás-fejlesztésben dolgozók bértámogatására 840 vállalkozás adott be kérelmet, a támogatott munkavállalók száma csaknem 15 500. Az államtitkár kiemelte: ez a bértámogatás speciális magyar támogatási forma. Mint mondta, a kutatás-fejlesztésben dolgozók a legnagyobb hozzáadott értéket termelő munkavállalók, nagy a verseny a világban értük, nehéz őket megtartani, ebben segít az állami támogatás.

Munkahelyteremtő bértámogatásra 8384 vállalat nyújtott be kérelmet, 12 682 új munkahely jön létre ebben a konstrukcióban - ismertette.

György László kitért arra, hogy az államilag támogatott új típusú hitelkonstrukciókra - Széchenyi Kártya program, Agrár Széchenyi Kártya program, az Exim Bank és a Magyar Fejlesztési Bank hiteltermékei - eddig 3195 kérelem érkezett 114 milliárd forint értékben.

Az államtitkár felhívta a figyelmet a vállalkozói információs portálra (VALI) is, ahol összesen 2025 képzést találnak az érdeklődők, köztük ingyeneseket vagy a járvány alatt ingyeneseket.

ITM-államtitkár: várakozáson felüli az érdeklődés az elektromosjármű-vásárlást támogató pályázaton

Felülmúlta a várakozásokat az érdeklődés a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására hétfőn reggel 8-kor megnyílt, 5 milliárd forint keretösszegű pályázaton, már az első órákban csaknem 900-an nyújtottak be pályázatot, az igényelt támogatás mértéke meghaladta a 4 milliárd forintot - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kaderják Péter hozzátette, a pályázatban az egyéni vásárlók mellett a személyszállítási szolgáltatást nyújtó taxisok és a futárszolgáltatással foglalkozó vállalkozások is kérhettek támogatást elektromos gépjárművek beszerzéséhez.

Kiemelte, a taxisok részéről volt a legintenzívebb az érdeklődés, a pályázataikban igényelt támogatások összege megközelítette a számukra az 5 milliárd forintból elkülönített 2 milliárd forintos keret határát.

Kaderják Péter elmondta, a tisztán elektromos meghajtású gépjárművek beszerzésére kiírt pályázat támogatási rendszerét - a februárban kidolgozott klíma- és természetvédelmi akciótervnek megfelelően - úgy alakították ki, hogy az minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését és a pályázókat az olcsóbb, a kisebb árkategóriájú elektromos autók felé terelje. Ezért a vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint.

Ezen felül az idei pályázatot két speciális körre, a taxisokra és a futárszolgáltatást nyújtó vállalkozásokra is kiterjesztették, az államtitkár szerint a taxisoknál azért fontos a tisztán elektromos meghajtású gépkocsik beszerzésének támogatása, mert ők tevékenységükkel befolyásolják a városok életminőségét. A döntés értelmében a pályázatban a beszerzési ár 55 százalékáig igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a személyszállító vállalkozók.

Közölte, a futárszolgáltatást nyújtó vállalkozásoknál a pályázattal a gépjárműparkok cseréjét kívánják elősegíteni, ezért az érintett vállalkozások elektromos segédmotoros kerékpár, azaz robogó vásárlásához igényelhetnek támogatást.

Kérdésre válaszolva Kaderják Péter elmondta, az igénylések kiértékelése után dönthetnek a rendelkezésre álló támogatási keretösszeg növeléséről.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!