2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szélesvásznú történelem - A Pál utcai fiúk

Következik:

Híradó 18:30

Gazdaság

Így erősíti a kormány a teherfuvarozás versenyképességét

A kormány a következő öt évben több mint 26 milliárd forintot fordít a teherfuvarozás versenyképességének erősítésére - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

  • Így erősíti a kormány a teherfuvarozás versenyképességét

Schanda Tamás közölte: a kormány döntése értelmében még idén várhatóan 1 milliárd forintot, 2022-2025 között pedig évi 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosítanak az úgynevezett egyeskocsi-forgalomra.

Az államtitkár a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozás novembertől induló állami támogatására vonatkozó keretszerződések aláírásán elmondta, a kifizetések a tényleges teljesítmény utólagos elszámolása alapján történnek, az első összegek idén decemberben érkezhetnek meg a szolgáltatókhoz.

Kiemelte, állami beavatkozás nélkül nagy veszélyben lenne ez a szolgáltatás. Az elmúlt időszakban mintegy 6 milliárd forint üzemi veszteség keletkezett a szektorban éves szinten. Az egyeskocsik megszűnésével a vasúton fuvarozott áruk mintegy ötödét kellett volna évi 400 ezer kamionnal elszállítani, jelentősen növelve a közúti forgalmat, így a környezeti terhelést is. Ráadásul a beavatkozással ezres nagyságrendben tudnak munkahelyeket megóvni.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az Európai Unió egyik fontos vállalása, hogy 2030-ra a 300 kilométernél hosszabb közúti áruszállítási tranzitnak a 30 százalékát, 2050-re pedig már az 50 százalékát kell egy fenntarthatóbb közlekedési módra, Magyarország esetében a vasútra átterelni, így az ágazat előtt biztos növekedési potenciál van.

Azonban fontos, hogy a megrendelők valóban a vasút felé forduljanak, ezt a célt szolgálja az egyeskocsi-rendszer támogatási feltételeinek kialakítása is. Ugyanakkor jelezte, az egyeskocsi támogatási rendszere nélkül nem lehet versenyképes az ágazat, hiszen a teljes vasúti teherszállítás csaknem egyötödét ez a szegmens fedi le.

A MÁV Zrt. sajtóanyaga szerint az egyeskocsi-fuvarozásnál az áru akár egyetlen vasúti kocsiban útnak indítható, iparvágányon közvetlenül a vállalkozások telephelyeiről is. Ezek a kocsik aztán egy közeli gyűjtőpályaudvarra érkeznek, ahonnan továbbkerülnek végső állomásukra.

Kiemelték, az egyeskocsi-szolgáltatás nemzetgazdasági szempontból nélkülözhetetlen. Fenntartását az állami támogatás teszi lehetővé, amely továbbra is biztosítja 700 magyar vállalat, köztük stratégiai nagyüzemek, kis- és középvállalkozások alapanyagellátását és termékeinek piacra juttatását.

Az árufuvarozó vasútvállalatok számára a támogatás a szolgáltatás nyújtásához szükséges munkavállalói létszám megőrzését, a közúti fuvarozással szembeni versenyhátrány csökkentését és az ügyfélkiszolgálás rugalmasságának növelését is jelenti.

A rendezvény végén Homolya Róbert és a sikeres pályázatot benyújtó árufuvarozó vasúti társaságok, a CER Hungary Zrt., a GYSEV Cargo Zrt., a Floyd Zrt. és a Rail Cargo Hungaria Zrt. képviselői közösen írták alá a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozás állami támogatására vonatkozó keretszerződéseket. A támogatást az ITM nyújtja, folyósítását a MÁV Zrt. továbbtámogatóként végzi.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Magyarország egy alternatívát tud kínálni az unión belül, hogy mi nem az ukrán háborúba öntjük a pénzt + videó

Magyarország egy alternatívát tud kínálni az unión belül, hogy mi nem az ukrán háborúba öntjük a pénzt + videó

A Fidesz marad a legerősebb párt - így értékelték a szakértők a Fidesz kampánynyitó eseményét. Orbán Viktor szerint a brüsszeli vezetés csődöt mondott, Európa gazdasága hanyatlik, migránsok százai kelnek át a határokon, és egyre több erőszakkal kell szembenéznünk. A miniszterelnök hozzátette: alázat nélkül nincs győzelem, a Fidesz politikai ellenfelei éppen azért nem tudnak nyerni, mert elfeledkeztek az alázatról.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!