2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Hiába fognak a magyarok halat, nem értékesíthetik

2017. augusztus 8., kedd 22:52, frissítve: szerda 12:40

Félmilliárd forintból kaptak új járműveket – terepjárókat, motorcsónakokat –, valamint éjjellátókat a halőrök. A természetes vizeken tilos a halászat Magyarországon. A horgász törvényesen nem adhatja el a zsákmányt, így a balatoni halsütők jobbára kazah keszeget árulnak.

„Nagyon sűrűn fogyasztok halat, minél többet, ha lehet, hetente akár többször is.” A statisztika szerint kevesen vannak úgy a halfogyasztással, mint Tamás. A magyarok jóval kevesebb halat esznek, mint más uniós tagállamok polgárai. A fogyasztást a kormány felpörgetné azzal, hogy 2018-ban 5 százalékra csökkenti az élő hal áfáját. A halgazdálkodási törvényt ugyanakkor három éve szigorították.

„Két okból újította meg a halgazdálkodási törvényt a kormány az elmúlt időszakban, az egyik a természetes élőhelyeink, természetes vizeinkben található halállomány védelme” – mondta Ugron Ákos állami földekért felelős helyettes államtitkár.

A halászatot először a Balatonon, majd valamennyi élővízen betiltotta a kormány. Horgászni továbbra is lehet, de a horgász nem adhatja el a zsákmányt sült halnak vagy halászlének.

„Nem feltétlenül kell külföldről beszerzett halakat biztosítani, de ha erre van szükség, akkor ez lesz, ahogy volt korábban is. Ez nem új keletű, a Balatonból az őshonos halaink halászata már évtizedek óta nem lehetséges, úgyhogy azóta sem abból a forrásból kapják a vendéglátósok a halat” – tette hozzá Ugron.

A Velencei-tó és a Balaton partján a büfék többsége mégis kazah halat kínál. Egy agárdi vendéglátós, Hock Zsolt azt mondta: a minőséggel nincs gond, a vendégek többsége tisztában van azzal, hogy mit eszik.

– Van egy ezzel foglalkozó cég, amely hozza nekünk folyamatosan. Természetesen nem a Velencei-tóban vannak ezek a halak.

– Önök itt voltak már akkor is, amikor még lehetett a Velencei-tóból halászni?

– Tizennégy éve vagyok itt, szerintem a Velencei-tóból sosem kaptunk halat. Sem a pisztráng, sem a hekk, sem a lazac; a keszeg lehetne, de amennyi keszeget eladnak az üzletek, annyi keszeg nincs a tavainkban.

A hekk, a keszeg, a süllő a balatonszemesi András Büfé legnépszerűbb halételei. Az alapanyag szintén Kazahsztánból érkezik.

„Mi a Halkert nagykereskedőtől szerezzük be az összest, mindent onnan veszünk. Ez balatonboglári cég, már több mint húsz éve vagyok vele kapcsolatban” – mondta Vincze András.

A Magyar Országos Horgász Szövetség lazítana a kormány szigorú szabályain.

„Azt a kérdést tesszük fel, hogy hogyan lehetne megoldani azt, hogy a balatoni éttermekben balatoni halat lehessen forgalmazni. Tettünk egy javaslatot, és remélem ez évben a parlament vagy a minisztérium meg tudja indítani a folyamatot. Mi azt mondjuk, hogy a Balatonban és vízgyűjtő területén termelt halról beszéljünk” – mondta Szűcs Lajos, a Mohosz elnöke.

Becslések szerint a horgászok ötven-hatvan tonna süllőt fognak ki évente a Balatonból, a zsákmány fele a tilalom ellenére az éttermekben köt ki.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!