2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Hiába az áfacsökkentés, nem minden sertéshús lesz olcsóbb

2015. december 31., csütörtök 11:50, frissítve: csütörtök 16:00

Nem minden disznóhús lesz olcsóbb január 1-jétől az áfacsökkentéssel. A karaj, a lapocka és a tarja kilójáért kevesebbet kell majd fizetni, de a belsőségek és a felvágottak ára nem változik, ezek a termékek jövőre is 27 százalékos áfakulccsal adóznak.

A Nemzetgazdasági Miniszter már 2015 tavaszán beharangozta a sertés tőkehús forgalmi adójának mérséklését.

„Ez egyébként 17 százalékot jelent a régi árhoz képest, hiszen ha most azt mondjuk, hogy egy kiló húsféleség 1270 forintba kerül 27 százalékos áfakulcs mellett, ez azt jelenti, hogy ennek a 17 százalékával fog majd csökkenni a fogyasztói ár és az 5 százalékos áfakulcs mellett, ha hajszálpontosan csökken az ár, akkor ez 1050 forint lesz” – így számol az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György azonban emlékeztetett arra, hogy nem minden sertéstermék ára csökken január elsejétől. Például a belsőségek vagy a szalonna marad a 27 százalékos áfakulcsban.

„Természetesen, a kereskedő akkor tudja ezt a fogyasztói árból számított 17 százalékot átadni a vásárlónak, hogyha a beszerzési ár – a termelők és az élelmiszer-feldolgozók, a vágóhidak átadási ára – nem változik, egyelőre nincs olyan információ, hogy ők árat emelnének a korábbiakhoz képest, tehát a piac minden szereplője azzal számol, hogy a fogyasztói árakban ez az áfakulcscsökkenés meg fog jelenni” – tette hozzá a főtitkár.

A Vágóállat és Hús Terméktanács a piac tisztulását és a sertésszám növekedését várja a döntéstől.

„Maximálisan a kifehéredésre számítunk, hiszen a sertéságazat az az élelmiszer-ipari ágazat, ahol a legmagasabb – sajnálatos módon – a feketegazdaság részaránya. Ahogy az előbb már említettem, az élőállat és félsertés áfájának csökkenése megindított egy fehéredési folyamatot az ágazatban, ez lehetővé teszi azt, hogy a legálisan termelők, feldolgozók továbbra is életképesek maradjanak” – mondta el Manczel Lászlóné, a szervezet titkára.

A baromfihúst árusító boltok egyelőre nem tartanak drasztikus forgalomeséstől. „Amit esetleg érinthet legjobban, az talán a pulykahús, mert pulykahúst, azt igazából nagyon sok vendéglős is használt, éppen azért, mert olcsóbb volt, mint a sertéshús. Mivel hogy ez megváltozik, így könnyen elképzelhető, hogy az értékesítésben problémák lesznek” – fogalmazott Nagy István, a Vezér Hús Baromfi Kft. ügyvezetője.

A Baromfi Termék Tanács azonban továbbra is diszkriminatívnak tartja a döntést,  amely szerinte uniós jogot is sérthet. Csorbai Attila azt reméli, hogy előbb-utóbb a baromfihús áfáját is csökkenti majd a kormány

„Például az autóiparban, hogyha gondolkodnánk, és egy autómárkát kiválasztanánk, hogy az egyik német autómárka az 5 százalékos, a másik pedig 27 százalékos, az sem volna korrekt és megfelelő intézkedés. Jelen helyzetben is ezt gondolom, hogy az egymást helyettesítő termékek áfatartalmának ugyanannyinak kellene lenni, és hát bízunk abban, hogy ez a döntés mihamarabb meg fog születni” –  fejtette ki Csorbai Attila, a szervezet igazgatója.

Magyarországon évente 25-26 kiló sertéshúst fogyasztanak az emberek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!