Hernádi nem tagadja, hogy problémát találtak a cégénél

SZP, 2017. április 13., csütörtök 16:38, frissítve: csütörtök 19:14
Hernádi Zsolt a vállalat közgyűlése után azt mondta, hogy nem tud semmilyen szabálytalanságról, amely miatt megbírságolnák az általa tulajdonolt alapkezelőt.

A portál korábban arról írt, hogy súlyos szabálytalanságok történtek az EU-s Jeremie program végrehajtása során. Hernádi alapkezelője esetében pedig egy szexpartnerkereső oldalakkal foglalkozó vállalkozás uniós forrásokkal való támogatását kifogásolták. Hernádi egyébként semmi kivetnivalót nem lát a befektetésben.

„Úgy emlegetik, mintha valami szörnyűséget követne el az ember, de abszolút tiszta a lelkiismeretem. Sem jogszabályt, sem etikai normát nem sértettünk és sehol nem írták elő, hogy bizonyos fajta tevékenységet nem lehet folytatni” – mondta a Mol Zrt. elnök-vezérigazgatója. Arról még Hernádinak sem volt információja, hogy a befektetés a későbbiekben megtérülhet-e. Ez ugyanis csak a projekt zárása után derül ki. A tevékenységi körről szólva kifejtette, „meglepődne, hogy milyen partnerkeresők vannak csak a mi általunk befektetett cégben, ez messze nem a szexről szól, hanem partnerekről. És ha hiszi, ha nem, egy csomó embernek nehézséget okoz társat találni”.

A Mol vezére beszélt az ellene folyó eljárásról és a körözésről is. Az Interpol közgyűlése megtiltotta, Horvátországnak az Interpol csatornáinak bármi nemű használatát, a horvát hatóságok azonban elvileg folytatják az eljárást. „A távollétes eljárás több mint másfél éve áll, mert a horvát legfelsőbb bíróság nem tudta eldönteni, hogy le kell-e fordítani számomra az anyagokat vagy sem. Aztán döntöttek, hogy le kell fordítani, úgyhogy most fordítóra várnak, fordító kerestetik” – számolt be Hernádi a Mol közgyűlés után.

A vállat egyébként eredményes évet zárt, a közgyűlés 58 milliárd forintnyi osztalék kifizetéséről döntött – ez részvényenként 625 forint, 10 százalékkal több a tavalyinál. A Mol a következő tíz évben két és fél milliárd dollárnyi iparági beruházást tervez. Hernádi a Mol–INA vitáról azt mondta a Hír TV kérdésére, hogy a tavaly év végi bejelentés után a horvátok nem jelezték vételi szándékukat. A Mol elnök-vezérigazgatója kifejtette, a horvát kormány oldalán pattog a labda: vagy vonja vissza, amit mondott és megy minden úgy, ahogy eddig, vagy tárgyalnak. Annyi biztos Hernádi szerint, hogy az ügy elhúzódása csak rosszabbítja az INA-ban dolgozók és az INA helyzetét Horvátországban. Ugyanakkor a dolog a Mol helyzetét nem befolyásolja – mondta az elnök-vezérigazgató.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása