2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Gazdaság

Hajdú-Bét: a VM 300 milliót különít el a kártalanításra

Július 1-jéig nyújthatják be kártalanítási igényeiket a Hajdú-Bét egykori beszállítói a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) saját költségvetéséből 300 millió forintot különített el erre a célra. Minden olyan gazdálkodó pályázhat, aki közvetlenül szállított a csődbe ment feldolgozónak. Egy állattartó maximum 2,2 millió forint kártérítést kaphat. Czerván György, a tárca államtitkára azt mondta, hogy a tervek szerint augusztus végéig kifizetik a Hajdú-Bét károsultjait.

„Az élőállat-beszállítók, akik közvetlen kapcsolatban voltak a Novofarmmal, illetve a Hajdú-Béttel, jogosultak erre a támogatásra – közölte az agrárgazdasági államtitkár. – Vissza nem térítendő támogatásról van szó, a vonatkozó uniós jogszabályok pedig azt jelentik, hogy 7500 euró/gazdálkodó maximális összeget fizethetünk ezen a jogcímen, vissza nem térítendő támogatás jogcímen” – jelentette ki Czerván György.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!