2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Gazdaság

Gyopáros: Újabb pályázatokat írt ki a kormány a Magyar falu programban

Újabb három pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar falu program keretében, ezúttal hétmilliárd forint keretösszegben lehet pályázni orvosi szolgálati lakás építésére, orvosi rendelők építésére és felújítására, valamint orvostechnikai eszközök beszerzésére - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

  • Gyopáros: Újabb pályázatokat írt ki a kormány a Magyar falu programban

 

Gyopáros Alpár elmondta: az orvosi szolgálati lakások építésére azok az ötezernél kevesebb lakosú települések pályázhatnak, ahol legalább hat hónapja betöltetlen a háziorvosi praxis.

Az orvosi rendelők építésére, felújítására szóló programban 30-125 millió forint közötti támogatás igényelhető, egyfunkciós - csak háziorvosi rendelőnek otthont adó épület -, illetve többfunkciós - akár védőnői, gyermekorvosi, fogorvosi praxisoknak is otthont adó - épület építésére, felújítására. A harmadik pályázat az orvosi eszközök beszerzését támogatja, 3-5 millió forint közötti összeggel.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!