2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Évek óta először csökkent a GDP

,

2016. május 13., péntek 12:04, frissítve: péntek 19:16

Csökkent a GDP az előző negyedévhez képest, és éves összehasonlításban is jelentősen lassult a gazdaság bővülése az év első három hónapjában. A KSH adatai szerint a bruttó hazai termék 0,8 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly év végén, 2015 azonos időszakához viszonyítva 0,5 százalékkal nőtt a magyar gazdaság.

Elégedett a külgazdaság tavalyi teljesítményével az ágazatot felügyelő miniszter. Szijjártó Péter pénteken a kormány nevében írt alá stratégiai megállapodást a British Telekommal. Ez már a 67. együttműködési szerződés, amit a kabinet kötött.

„Budapesten és Debrecenben összesen kétezer embert foglalkoztatnak, két esztendő alatt ezerről kétezerre növelték a munkavállalóik számát, ezért nem is lehetett vitás, hogy a világ legnagyobb telekommunikációval foglalkozó vállalatával köti meg a kormány a harmadik olyan stratégiai szerződést, amelyet brit vállalattal kötünk, ugye, a legnagyobb hazai foglalkoztató a külföldi vállalatok sorában a Tesco, és a GlaxoSmithKline-t követően a BT-vel a világ legrégebbi telekommunikációs vállalatával kötünk most stratégiai megállapodást” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Pénteken azonban kedvezőtlen hírek is érkeztek a gazdaságból. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint az első negyedévben mindössze 0,9 százalékos volt a GDP növekedése, a kormány által várt 2 százalék helyett. Pedig a tavalyi első negyedéves adatot még büszkén közölte a nemzetgazdasági miniszter.

„3,5 százalék és ezen belül örömmel látjuk, hogy több mint 1 százalék volt az ipar, elsősorban a járműiparnak a hozzáadott értéke” – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály az idei adatokról azt mondta: az alacsony növekedés átmeneti. A kormány 2016-ra 2,5 százalékos növekedést vár.

„Az elemzői konszenzus, az valahol 2 százalék körül húzódott, hogy a magyar gazdaság teljesítménye bizony megtorpant. (…) Egyelőre úgy tűnik, hogy az ipar és az építőipar teljesítménye lehet a nagyon gyenge adatok mögött” – közölte a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola docense, Tóth Gergely.

Az első negyedéves magyar GDP-adat az egyik leggyengébb az EU-s országok között.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!