2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Elfogadta a parlament a 2021-es költségvetést

Elfogadta Magyarország 2021-es központi költségvetését az Országgyűlés pénteken. Varga Mihály pénzügyminiszter a javaslat általános vitájában a jövő évi büdzsét a gazdaságvédelem költségvetésének nevezte, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is tartalmazza a szükséges forrásokat a gyermeket nevelő családok támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez, a munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrehozásához.

  • Elfogadta a parlament a 2021-es költségvetést

 

A képviselők 133 igen és 61 nem szavazattal hagyták jóvá a törvényjavaslatot, amelyben a kormány 4,8 százalékos GDP-bővüléssel, mérsékelt, 3 százalékos inflációval és a maastrichti referenciaérték alatti, 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, valamint a nemzeti jövedelem fél százalékát meghaladó biztonsági tartalékkal számol, az államadósság csökkenése mellett.

A törvény szerint 2021-ben az államháztartás központi alrendszerének kiadási főösszege 23 465 402,0 millió forint, bevételi főösszege 21 974 178,3 millió forint, hiánya pedig 1 491 223,7 millió forint.

Kocsis: A büdzsé felelős, a baloldal viszont eladósította volna az országot

Felelősnek, az emberek mindennapjait segítő költségvetésnek nevezte a pénteken elfogadott jövő évi büdzsét Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője a határozathozatal után az Országházban tartott sajtótájékoztatón azt is kiemelte ugyanakkor, hogy a baloldal elképzeléseinek teljesítése az ország eladósítását jelentette volna. 

A politikus azt mondta,

a 2021-es költségvetés legfőbb célja a gazdaság újraindítása a koronavírus-járvány után, a családok és a nyugdíjasok támogatásának növelése, továbbá a közbiztonsági és határvédelmi feladatok ellátása.

A büdzsé eleget tesz ezeknek - közölte, hozzátéve: a költségvetés két fontos pillérre épít, a 3000 milliárd forintos járvány elleni védekezési alapra, valamint a 2550 milliárd forintos gazdaságvédelmi alapra.

Kocsis Máté rámutatott ugyanakkor, hogy a költségvetéshez benyújtott baloldali javaslatok 6400 milliárd forintos kiadást jelentettek volna az országnak, amivel a kitűzött 3 százalékos hiánycél csaknem 17 százalékra emelkedett volna, illetve IMF-hitel felvételét helyezte volna kilátásba. Javaslataik zöme a beruházások felszámolását, a túlköltekezést, az adóemelést, a családok támogatásának megvonását jelentette - értékelt. 

Azt is mondta a Fidesz frakcióvezetője, hogy

a baloldal nem szavazta meg a járványügyi készültség kiadásait, a családügyi költések emelését, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a határvédelmi, honvédelmi és közbiztonsági kiadások növelését, valamint a munkahelyvédelmi és -teremtési kiadásokat sem, ezzel pedig bebizonyították, hogy járványhelyzetben, nehéz gazdasági időszakban sem lehet rájuk számítani.

Semmit nem támogattak a szavazataikkal, kizárólag a konfliktusok generálásán, romboláson, kamuvideók készítésén agyaltak - fogalmazott Kocsis Máté.

Simicskó István, a KDNP megválasztott frakcióvezetője szintén arról beszélt, hogy a kormánypártok egy felelősen végiggondolt büdzsét szavazhattak meg, amelyben visszaköszönnek a kereszténydemokratáknak fontos értékek.

A baloldalra nem lehet számítani

Szomorúnak nevezte, hogy a baloldalra, ahogy szerinte a járványhelyzet kezelésében sem, úgy most sem lehetett számítani.

Összevetésül kifejtette: a 2008-as válság idején a baloldali kormány megszorításokat vezetett be, növelte az emberek terheit, megszüntette a 13. havi nyugdíjat, csökkentette a gyest, a közszférában dolgozók bérét befagyasztotta, jelentősen csökkentette az önkormányzati támogatásokat és felfüggesztette a lakástámogatásokat.

Ezzel szemben a mostani válsághelyzet-kezelés az emberek pártján áll, komoly forrásokat szán a családok védelmére, és ellátja a gazdaság védelmét is - hangsúlyozta Simicskó István, aki kiemelte a honvédelmi költségvetés - 2010-hez képest - több mint háromszorosára emelését is.

Az önkormányzatok költségvetési forrásait firtató kérdésre Kocsis Máté azt válaszolta: ha Karácsony Gergely főpolgármester nagyon sokszor ismétli el, hogy az önkormányzatok forrást veszítenek, az akkor sem lesz igaz.

2021-ben az idei évhez képest ugyanis 16 százalékkal több forrást kapnak az önkormányzatok, ami 118 milliárd forint plusz pénzt jelent - közölte, hozzátéve, hogy Budapest az iparűzésiadó-bevétel további mintegy 25 milliárd forintos növekedésével számolhat.

Kiemelte továbbá, hogy a főváros számláján a korábbi főpolgármester, Tarlós István a leköszönése után 180 milliárd forintnyi államkötvénycsomagot hagyott, amit szétoszthatna a főváros vezetése kerületi útfelújítási, egészségügyi fejlesztési célokra, vagy nekiállhatna a szükséges beruházásoknak.

Karácsony Gergely "pénzt követel magának, miközben rengeteg pénze van" - fogalmazott.

Egy másik kérdésre a Fidesz frakcióvezetője azt is jelezte, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés mintegy 2000 milliárd forintos kiadásainak 95 százalékát a kormány a központi költségvetésen belüli átcsoportosításokból finanszírozta.

Az önkormányzatoknak 34 milliárd forintot kellett "betenniük", ami elvárható mértékű szolidaritás - tette hozzá.

Kapcsolódó tartalom:

Kiemelt ügyekben született döntés

MTI / Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!