2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Gazdaság

Egyre több felnőtt látja a szakképzésben a jövőjét

A 21. századi elvárásoknak megfelelően fejlesztjük az infrastruktúrát, új tartalomra és új módszertanra is szükség van, de talán a legfontosabb a gazdasági szereplők aktív megjelenése a képzésben - mondta a Magyar Időknek Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.

  • Egyre több felnőtt látja a szakképzésben a jövőjét

Pölöskei Gáborné a lap szombati számában megjelent interjúban arról is beszélt, hogy egyre több felnőtt látja a szakképzésben a jövőjét, karrierjét.

Kitért arra is, hogy szélesebb alapokra kell helyezni a képzést, ki kell alakítani azokat a készségeket, képességeket, amelyekre a jövőben szüksége lehet egy diáknak. Mint mondta, emiatt meg kell újítani a tananyagot és az oktatás módszertanát is.

További cél az, hogy a szakoktatók menjenek ki a piaci partnerekhez, és első kézből, akár tanártovábbképzés keretén belül tájékozódjanak arról, hol tartanak a fejlesztések. A gazdaság szereplői pedig képviseltessék magukat az iskolákban, az előadók beszéljenek a legújabb technológiákról, felkészítve a tanulókat a duális képzésre.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!