2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Az MNB szerint is csökkenhetnek a fizetések a cafeteria miatt

Hír TV

2018. július 16., hétfő 08:51

Cafeteria
Hiába hangoztatta azt Orbán Viktor a parlamentben, hogy senki sem veszi el a cafeteriát az emberektől, egykori gazdasági minisztere által vezetett nemzeti bank is arra jutott, hogy a béren kívüli juttatások megadóztatása miatt negyedével csökkenhet a munkavállalók éves nettó jövedelme. Ez nagyjából egybeesik a Magyar Szakszervezeti Szövetség számításaival. A Matolcsy György által vezetett MNB szerint a juttatások többségét a munkaadók beépítik a bérbe, de ebben az esetben az addig biztosított cafeteria egy része után az általános szabályok szerint kell adózni. Emiatt a szakszervezet szerint nagyjából kétmillió ember nettó jövedelme lehet tízezrekkel kevesebb, miközben a jegybank szerint a költségvetés semmit nem nyer rajta.

Közigazgatás
Szükségesnek tartja az elektronikus közigazgatás fejlesztését Navracsics Tibor. Az uniós biztos a hír televíziónak azt is hangsúlyozta: Brüsszelből arra nem lát rá, hogy a magyar közigazgatásban milyen arányú karcsúsítás lenne indokolt. A közigazgatást irányító kancelláriaminiszter a napokban arról beszélt, hogy kevesebb emberre van szükség a minisztériumokban, a megyei kormányhivatalokban és a járási hivatalokban. A szükséges létszámot Gulyás Gergely még idén meghatározná. Annak viszont nincs nyoma a 2019-es költségvetési tervezetben, hogy jövőre érdemben csökkennének a minisztériumok személyi kiadásai. A közigazgatás fejlesztését szolgáló programot Magyary Zoltánról, a közigazgatás tudományának nemzetközi hírű művelőjéről nevezték el.

Én úgy gondolom, hogy Magyary Zoltán a maga korában is mindig annak volt a híve, hogy a közigazgatás a lehető legfejlettebb technológiai színvonalon működjék, vagyis vélhetően a digitális infrastruktúra és a digitális közigazgatás fejlesztése és megteremtése lenne számára az elsődleges feladat. Legalábbis én úgy gondolom, hogy most a közigazgatás abban az irányba fog majd lépni, hogy minél több ügy legyen otthonról intézhető, és minél könnyebben elérhető. Ehhez, persze, az is hozzátartozik, hogy maguknak az ügyeknek is minél egyszerűbbnek kell lenniük - mondta el Navracsics Tibor, uniós biztos.

Minősítés
Leminősítette Törökország államadós-osztályzatát a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő döntését azzal magyarázta, hogy már hónapok óta romlott a török gazdaság hitelessége, és a bizonytalanságot, Erdogan elnök újabb választási győzelme után hozott szakpolitikai döntések is növelték. A Fitch eddig is a befektetésre nem alkalmas kategóriában jegyezte Törökországot, mely a további leminősítés lehetőségét helyezte kilátásba.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!