Gazdasági hírek

Átlag felett emelkedik a panellakások ára

SZA, 2017. április 17., hétfő 07:14, frissítve: hétfő 08:32
Egy 2008 előtt tízmillió forintot érő panellakás ára gyakorlatilag megduplázódott.

Húsvéti forgalom

Átrendezte a vásárlói szokásokat, hogy szünnap lett a nagypéntek. A Hír TV-nek nyilatkozó élelmiszerlánc képviselője azt mondta: csütörtökön átlagosan húsz százalékkal nagyobb volt a forgalom a boltokban, mint a korábbi húsvétok legerősebb napján. A KSH összesítése alapján tavaly húsvétkor megugrott a sonka, a tojás, a csokoládé és az alkoholos italok iránti kereslet.

„Ez egy elég komoly szezont jelent a kereskedelemben. A kiskereskedelemben. Mi ennek megfelelően készültünk egyébként a termékek rendelésénél, például a sonka és füstöltáruk terén az egész éves forgalomnak a harmadát bonyolítjuk ilyenkor, ebben az időszakban, a húsvéti időszakban ötszáz-hatszáz füstölt és főtt húst jelent” – mondta el az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs igazgatója, Gál Judit.

 

Panellakások

Átlag felett emelkedik a panellakások ára. Az egyik ingatlanforgalmazó cég szerint az iparosított technológiával épült budapesti otthonok nagyobb mértékben drágultak, mint az egyéb típusú ingatlanok. Míg a 9 évvel ezelőtti gazdasági válság előtt egy tízmilliós téglaépítésű otthon ára tizenkét és fél millió forintra emelkedett, addig egy 2008 előtt tízmillió forintot érő panellakás ára most gyakorlatilag megduplázódott, és eléri a 15-20 millió forintot is.

 

Lakáshitelek

Az első negyedévben átlagosan közel 8 millió forintra nőtt az igényelt lakáshitelek nagysága, szemben például a 2012 második negyedévi 4,2 millió forinttal. Piaci elemzők szerint a növekedés mögött az alacsony kamatok és a lakások árának drágulása mellett, a reálbérek növekedése, illetve a lakosság hitelfelvételi kedvének növekedése áll. Januárban és februárban az ingatlanhitel-piac meghaladta a 85 milliárd forintot, ami majdnem 45 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

 

Adóbevallások

Már több mint félmillió személyijövedelemadó-bevallási tervezetet postázott az adóhivatal. A NAV idén mintegy 3,8 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet. Ha az adózó egyetért vele, és május 22-ig nem változtat rajta, a dokumentum automatikusan bevallássá válik. Akik papír alapú tervezetet kértek, de módosítanák, önadózással szintén május 22-ig tehetnek eleget bevallási kötelezettségüknek. Ha ezt nem teszik, itt is a tervezet lesz a hivatalos adóbevallás.

hirdetés
Legfrissebb
Legolvasottabb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása