2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Gazdaság

A világgazdaságban a keleti térség befektetői egyre meghatározóbbak

A világgazdaságban a keleti térség befektetői egyre meghatározóbbak, az erőviszonyok teljes mértékben átalakulnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Miskolchoz közeli Szirmabesenyőn, ahol új üzemcsarnokot épít a kínai érdekeltségű Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. (SEGA).

  • A világgazdaságban a keleti térség befektetői egyre meghatározóbbak

Az épület alapkőletételi ünnepségén a miniszter rámutatott: míg 2007-ben a világ összes beruházásának 81 százaléka nyugati tőkéből valósult meg, addig ez az arány 2018-ban megfordult, 58 százalék keleti országok tőkéjéből jött létre. Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a keleti nagyvállalatok nemcsak felvették a versenyt a nyugati országok befektetőivel, hanem sok esetben "hazai pályán" is legyőzték őket.

Ma Magyarországon tizenhat kínai érdekeltségű nagyvállalat működik, közül több előzőleg német, francia, amerikai, svájci érdekeltségű volt. A kínai befektetők jelentősen közreműködnek a magyar gazdaságban - jelezte a miniszter. Hozzátette: az elmúlt években összesen 101 nagyberuházás kezdődött, illetve fejeződött be országszerte, mintegy 1705 milliárd forint értékben. Ezek csaknem kétharmada már keleti országokból érkezett, az újonnan létrejött munkahelyek 40 százaléka is keleti tőkének köszönhető.

A tárcavezető ismertette, hogy a SEGA miskolci üzeme a cég legnagyobb európai termelő gyára, amely 2003 óta működik a borsodi megyeszékhelyen. A vállalat autóipari termékek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik, a szirmabesenyői gyártócsarnok 25 ezer négyzetméter alapterületű lesz. A logisztika mellett már itt kap helyet a termelés és a kutatás is.

A beruházás értékét az eseményen nem közölték.

A SEGA Borsodban ezidáig több, mint 15 millió generátort és 70 millió önindítót gyártott, 2018-ban 400 millió euró árbevétele volt. A társaság célja, hogy hozzájáruljon a klímaváltozás elleni harchoz a személy- és haszongépjárművek károsanyag-kibocsátásnak jelentős csökkentése révén - hangzott el az ünnepségen.

Szíjártó Péter hangoztatta: a magyar gazdaság zászlóshajója ennek a beruházásnak is köszönhetően az autóipar marad.

A miniszter a gyár vezetésével stratégiai-partnerségi megállapodást írt alá.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!